Előkerült John Lennon levele, amelyben visszaadta a királynő kitüntetését

2016/10/28  ·     ·  koncert.hu, MTI

Egy hanglemezborítóban találták meg John Lennon II. Erzsébet brit uralkodóhoz írt levelét, amelyben megindokolja, miért küldi vissza 1965-ben kapott kitüntetését.

Előkerült John Lennon levele, amelyben visszaadta a királynő kitüntetését

A kilétét felfedni nem kívánó tulajdonos házának padlásán talált rá a hanglemezre, amelyet több másikkal együtt 10 fontért vásárolt egy használtcikk vásáron. Elvitte szerdán a dokumentumot felbecsültetni, és kiderült, hogy értéke mintegy 60 ezer font lehet - olvasható a BBC honlapján.

A brit uralkodó a Brit Birodalom Rendjével (MBE) tüntette ki a Beatles együttest 1965-ben, amikor már világszerte a slágerlisták csúcsán álltak. Négy évvel később azonban, Yoko Ono hatására Lennon úgy döntött, hogy visszaadja kitüntetését Nagy-Britanniának a nigériai Biafrában dúló polgárháborúban való részvétele miatt (1967-1970). 

"Visszaküldöm ezt az MBE-t tiltakozásul Nagy-Britannia részvétele ellen a Nigéria-Biafra-dologban, az ellen tiltakozva, hogy támogatjuk Amerikát a vietnami háborúban, illetve mert a Cold Turkey visszaesett a slágerlistákon" - írta Lennon.

Darren Julien zenei árverések szakértője szerint a megtalált levél csak tervezete annak, amelyet végül Lennon elküldött, az eredetit, amelyet 1969. november 25-én kelteztek, a királyi archívumban őrzik.

"Szerintem John Lennon soha nem küldte el ezt a tervezetet, mivel az tintafoltos. Ha a királynőnek írsz, azt akarod, hogy a levél tökéletes legyen és ne pacálódjon el a tinta. Lennon megírta a levél második verzióját, amelyet aztán elküldött" - hangoztatta Darren Julien.

John Lennon egy interjújában annak idején arról beszélt, hogy sokan, köztük háborús hősök a Beatles szemére vetették, miért fogadták el a kitüntetést.

"Ők azért kapták, mert embereket öltek. Mi azért kaptuk, mert nem öltünk embereket. Képmutatónak tartottam a kitüntetés elfogadását. De örülök, hogy megtettem, mert négy évvel később  felhasználhattam arra, hogy tegyek egy gesztust" - fejtegette.


 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek