Ezért oszlott fel a Beatles

2016/05/25  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Depresszióban szenvedett a Beatles felbomlása után Paul McCartney, akit annyira megviselt az együttes szétszéledése, hogy be akarta fejezni zenei karrierjét.

Ezért oszlott fel a Beatles

A BBC Radio 4-nak adott interjújában McCartney arról beszélt, hogy elveszve érezte magát a banda 1970-es megszűnésekor.

"Depressziós voltam. Egész életen át tartó barátoktól váltam el, az italhoz nyúltam. Majd megalakítottam a Wings együttest, hogy kiheverjem a sokkot, hogy már nem vagyok a Beatlesben"  - hangoztatta a 73 éves McCartney az interjúban, amelyet szombaton sugároz majd a brit közszolgalati rádió, de néhány részletet már kedden közzétett honlapján.

McCartney őszintén szólt arról, hogy az üzleti ügyek mérgezték meg a dolgokat és szakították szét az együttest.

A Beatles hivatalosan 1970-ben oszlott fel a Let It Be című lemezük kiadásakor, de rossz előjelek már egy évvel korábban megmutatkoztak, amikor a banda Allen Kleint választotta menedzserének McCartney akarata ellenére.

Bár Klein segített nekik átalakítani veszteséges üzletüket, az Apple-t, elvitte nyereségük jelentős részét is, és saját cége megkapta a jogot a Beatles lemezeinek Egyesült Államokbeli kiadására. Felbőszítette McCartney-t azzal is, hogy felvette Phil Spectort, hogy átírja kórussal, zenekarral és még több dobjátékkal a Let It Be-t, és megpróbálta késleltetni azt, hogy az EMI kiadja Paul McCartney első szóló albumát.

Hogy kikerüljön Klein befolyása alól, Sir Paul beperelte a banda tagjait. A jogi összezördülés volt az utolsó csepp a pohárban. McCartney Skóciába költözött, egyebek között azért, hogy ne kelljen részt vennie az üzleti megbeszéléseke, és inni kezdett. Linda volt az, aki azt mondta, hogy össze kell szednem magam, ez vezetett a Wings létrahozásához. Tetszett egy új együttes ötlete. Újra akartam kezdeni - idézte fel.

"De borzasztóak voltunk. Nem volt egy jó együttes. Az emberek azt mondták, Linda nem tud billentyűs hangszereken játszani, és ez igaz volt. De John Lennon sem tudott gitározni, amikor a Beatlesszel elkezdtük" - mondta.

 


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek