Már 31 éve????

2017/07/27  ·     ·  koncert.hu

31 évvel ezelőtt, 1986. július 27.–én lépett fel Budapesten a Népstadionban 76 ezer fős közönség előtt a legendás Queen együttes. Ezen a koncerten viselte Mercury azt a hermelinpalástot, ami a királyi koronával együtt a jelképévé vált, és a budapesti show után a Queen eredeti felállásában már csak 5 koncerten volt látható.

Már 31 éve????

Néhány érdekesség a koncertről

A koncert napján a 250 forintos jegyeket 1700 forintért lehetett megvásárolni a jegyüzérektől.

A Népstadion felajánlása alapján tiszteletjegyet kapott a Queen fellépésére az, aki beküldte az 1965-ben, szintén a Népstadionban megrendezett Louis Armstrong koncertre szóló belépőjegyét. Hatan kaptak így jegyet.

A szervezők az égi áldás esetén is megtartandó koncertre 50 ezer „fapados” esőköpenyt készítettek.

A Queen 1986-os legendás budapesti fellépéséről film is készült, Hungarian Rhapsody: Queen Live in Budapest címmel. A koncert megörökítésén a 16 legjobb magyar operatőr dolgozott, köztük olyanok, mint Ragályi Elemér. A filmet 2012-ben újra kiadták – felújítva.

Kiadtak egy albumot is, amely az együttes európai körútját örökítette meg, ez a Live Magic, amelyet a Magic Tour különböző állomásain rögzített koncertfelvételekből állítottak össze és 1986 decemberében jelentettek meg. A dalok többségét az 1986. augusztus 9-én a Knebworth Parkban adott koncertjükön rögzítették, illetve egy-egy dalt július 11-én és 12-én a Wembley Stadionban, két dalt pedig július 27-én a budapesti Népstadionban vettek fel.

A koncertfilmet egyébként az együttes budapesti tartózkodása során készített jelenetekkel színesítették, például, amikor megérkeztek Budapestre Bécsből szárnyashajóval:

"László (Hegedűs László) kicsit rettegett a magyar vámvizsgálattól, vagy csak túlparázta, de minden esetre felhívott Bécsből, hogy menjek fel a Queen fogadására Esztergomba. Pár perc alatt sikerült a vámosokat meggyőznöm arról, hogy vagányabb támogatni a Queen koncertet, mint nehezíteni." (Hidasy Elenonóra - szervező, 2012)

A film legismertebb momentuma, amikor Freddie Mercury elénekli a közönségnek a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt.

 

A koncert költségvetése 20-22 millió forint volt, ehhez kalkulálták a jegyárakat, amely akkor az elképzelhető legdrágább koncertjegy-ár volt: helytől függően 160, 250 és 300 forint (Az őszi Queen-koncerten a legolcsóbb jegy 12.900 forintba kerül), de az állami szervek rettegtek, hogy a sajtó megtámadja őket a magas jegyárak miatt...

A Queen gázsija azóta is titok, az együttes menedzsmentje ragaszkodott hozzá, hogy ne hozzák nyilvánosságra az összeget, mert nem akartak szánalmassá válni a háromszor-négyszer többet kínáló nyugati promóterek előtt.

Forrás

 

 

Queen, Budapest, koncert, Tavaszi szél vizet áraszt, Freddie Mercury, Live in Budapest, film

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek