Még 4 nap, és itt a kisebb isten: Michael Bublé

2014/10/29  ·     ·  Módra Ildikó

A korunk Frank Sinatrájának titulált, világszerte igen nagy népszerűségnek örvendő Bublét november 2-án végre a magyar rajongók is élőben láthatják a BudapestArénában.

Még 4 nap, és itt a kisebb isten: Michael Bublé
A turné éppen kisebb szünetet tart és Budapesten indítják újra a következő szakaszt, így a produkció több részletben már péntek délutántól folyamatosan érkezik majd hazánkba, de az előzetes tervek szerint Bublé csak a koncert napján várható, családjával együtt.
 
Szombaton már megkezdődik az építés az Arénában, ami vasárnap reggel 7 órától folytatódik majd, délután pedig már próbát tartanak az esti koncert előtt. Összesen több mint 100 magyar segédkezik az építési munkálatokban, 16 kamion és 8 busz szállítja a felszerelést, aminek két különböző színpad, egy óriási kivetítőfal és a gigantikus lámpa-park mellett pirotechnikai elemek, a speciális effektek felszerelése valamint egy konfettiágyú is a része.
 
A zseniális előadásairól egyre híresebb Naturally 7 kezdi az estét 20 órakor acapella produkciójával, Michael Bublé 20.50 körül várható színpadra 13 fős kísérőzenekarával. Programjában nem csupán lemezein található klasszikusabb műfajú sikerei csendülnek fel, hanem városról városra tucatnyi dalból variál még hozzá újabb meglepetéseket, többek között a U2, a Backstreet Boys, a Daft Punk vagy Pharrell Williams slágereiből. Így biztosan óriási show és fantasztikus hangulat várható november 2-án, Michael Bublé első budapesti koncertjén, az Arénában. Biztos, hogy mindenki jól fogja érezni magát!
 
 Fotó: Getty Images

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek