10 dolog, amit jó tudni a OneRepublic-ról

2015/05/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Közeledik az időpont amikor az elmúlt évek egyik legsikeresebb bandája, a OneRepublic végre Budapesten ad koncertet. Nézzünk addig néhány érdekességet a banda pályafutása kapcsán...

10 dolog, amit jó tudni a OneRepublic-ról
  1. Bár az alapító tagok Colorado-ból származnak, azonban a karrierjük első fontos lépéseként Ryan Tedder, az énekes Nashville-ben nyert meg egy tehetségkutatót, és végül Los Angeles-be költöztek, hogy megalapítsák a csapatot 2003-ban.

  2. Ryan Tedder az elmúlt 10 év egyik legsikeresebb szerzőjévé és producerévé vált, a OneRepublic mellett dolgozott  többek között Rihannával, Beyoncé-val, Adele-lel, Kelly Clarksonnal, Jennifer Lopezzel és Leona Lewis-szal is. Négyszer jelölték Grammy-díjra a OneRepublic melletti munkáiért, többek között az Év Producere díjra is, 2012-ben Adele 21 című albumáért meg is kapta az elismerést.

  3. Ryan Tedder hitvallása a lemezkészítésről: "Csak annyira vagy jó, mint a legrosszabb dalod. Minden album készítésénél ezt kell szem előtt tartani."

  4. A zenekar két alapítója, Ryan Tedder és Zach Filkins középiskolai haverok, első közös bandájukat This Beautiful Mess-nek hívták, de feloszlottak miután egy helyi tehetségkutató versenyen rögtön az első héten kiestek.

  5. Apologize című daluk megjelenése után  rekord rádiós játszási számot ért el: egyetlen hét alatt több mint 10.000 alkalommal játszották le az amerikai rádiók.

  6. Good Life című daluk számtalan filmben és reklámban szerepelt, többek között az Eat, Pray, Love,  az Egy napon, a Könnyű nőcske, a Narnia krónikái mozifilmekben illetve a Gossip Girl és a 90210 tinisorozatokban csendült fel, de például a Disney is ezt a dalt használta a parkjai karácsonyi promóciójához 2010-ben. A  a Rolling Stone magazine szerint a dal minden idők 15 legjobban fütyülhető slágere között van.

  7. Sok kritika érte a bandát, hogy nem teljesen érthető a Counting Stars videóklipjének sztorija, főként az aligátor jelenléte benne. Több hónappal később árulták el egy interjúban, hogy az aligátort nem tervezték be előre, a videót New Orleansban forgatták az aligátor pedig egyszer csak megjelent a háznál - ami arrafelé nem teljesen szokatlan jelenség.

  8. A zenekar már évek óta támogatja kislemezeladásaiból a Save The Children szervezetet, amely a gyermekek jogaiért küzd világszerte.  Legutóbb guatemalai gyerekek szívverésének hangját rögzítették és használták fel Feel Again című nótájukban, amelyet a szervezet azóta kampánydalként is használ.

     

    A The Native Tour névre keresztelt körutazás 2013. április 2-án indult Milánóban, és idén szeptember 18-án ér véget Rio De Janeiróban. A közel két és fél év alatt a jelentősebb európai ás amerikai városok mellett olyan országokban is felléptek, mint: Libanon, Indonézia, Szingapúr, Malajzia, Kína, Fülöp-szigetek, Izrael, Litvánia, Belorusszia, Észtország, Lettország, Macedónia, Szerbia, Bulgária, és Románia.

    Az európai turnén a színpadkép része egy sajátos kifutópálya is, amit a banda tagok előszeretettel használnak a buli alatt. A setlist a legnépszerűbb slágereik mellett olyan dalokat is tartalmaz, amelyek kevésbé ismertek, továbbá a OneRepublic szerzemények mellett saját kedvenceik feldolgozásai is helyet kapnak. Így esélyes, hogy hallhatjuk majd Louis Armstrong mindenki által ismert What a Wonderful Word gigaslágerét, vagy a tavalyi év legnépszerűbb rádiós dalát (Hozier - Take Me The Church), de ha már úgyis erre járnak, pont aktuális lenne George Ezra számunkra legkedvesebb szerzeménye, ami a Budapest nevet kapta.

    Fotó innen


 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek