Belépés csak bajusszal: Amorf Ördögök duplakoncert a Hajón

2016/10/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A nyolc év pihenő után tavaly visszatért Amorf Ördögök idén előveszik a fiókból a Betyár a Holdon című, 2000-ben megjelent első ‒ hivatalos kiadványként megjelent ‒ lemezüket, és újra kilövik az űrbe. A koncertre csak bajusszal lehet belépni! A női és a bajusztalan látogatók a bejáratnál kapnak személyenként egy bajuszt.

Belépés csak bajusszal: Amorf Ördögök duplakoncert a Hajón

A lemezvégigjátszó koncertek tematikája szerint a lemez eredeti sorrendjében szólalnak majd meg a klasszikus Amorf Ördögök-dalok, a frontvonal ugyanaz, mint a millenium évében: Tövisházi Ambrus, Péterfy Bori és Tariska Szabolcs fognak énekelni.

Az Amorf Ördögök volt már szobadiszkó-zenekar, játszott jegenyezenét, kacat-popot és még ki tudja, mi mindent. Friss elektronika vegyül a hatvanas évek tánczenéjével, külvárosi kuplék pörgős groove-okkal. A kortárs Magyarország egyik legjobb zeneszerzőjének és egyik legjobb szövegírójának gimnáziumi barátságából született együttes tavaly az A38 Hajón tartotta a Cellux-szimfónia évfordulós újrabemutatóját ‒ tomboló sikerrel.

 

A zenekar 1993-ban alakult gimnáziumi zenekarként. Az alapító Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs hosszú évekig csak a merevlemez-fióknak barkácsolták különös hangulatú muzsikáikat. Öt évvel később került a csapatba a Krétakör Színház színésznője, Péterfy Bori, akinek fátyolos hangja, és bűbájos színpadi megjelenése pompásan illett a zeneszerző és szövegíró által megálmodott világhoz. Több zenét írtak Szőke András filmjeihez, majd egy évvel később kiugró sikert arattak a Nekem a Balaton... című táncdal-feldolgozással. 2000-ben jelent meg első nagylemezük, mely már teljes fegyverzetben mutatja a zenekart. A Betyár a Holdonnal világos lett, hogy az Amorf Ördögök a magyar könnyűzenei paletta teljesen egyedi, besorolhatatlan és páratlanul tudatos zenekara.

 

Az Amorf Ördögök zenéje különös hibrid: szégyentelenül keverednek benne a mulatós csárdásdiszkó négynegyedei és a nu-jazz finom hangulatai, a recsegős Hammond-futamok és a visszhangos dubok. E sokféleségből mégis összetéveszthetetlen és páratlanul egységes zenei világ bontakozik ki, melyet csak plasztikusabbá tesz a szövegek markáns hangulata. Irónia, önirónia, kortárs szleng és kupléfordulatok egyaránt jellemzik a szövegeket, melyekben békésen megfér egymás mellett a betyárvilág és a holdraszállás, a kockás abroszos kiskocsma és a marketing, elbűvölő szójátékok és lapos műfilozofálás.

 


Amorf Ördögök duplakoncert

Betyár a Holdon újrakilövés!

2016. november 10., 11.  20:00

A38 Hajó Koncertterem

 

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


A pillangó újra kibontja szárnyát: 12 év után visszatér a Bijou

A pillangó újra kibontja szárnyát: 12 év után...

12 év után friss számokkal és májusi újraalakuló koncerttel jelentkezik a magyar Bijou zenekar.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.

A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában

A zenekar idén ünnepli a Halott Pénz-sztori 20 éves jubileumát – 20 éve annak, hogy Marsalkó Dávid megjelentette az első Halott Pénz-dalt. Miközben javában készülnek a stadionos ünneplésre, a stúdióban is aktívak maradtak, érkezett is egy új dal.
Új koncertek