Egy újabb búcsúbuli

2016/08/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Képzelt Város életében hamarosan lezárul egy korszak, a zenekar két tagja is búcsúzik a csapattól. A sok évnyi közös zenélésre egy búcsúkoncerttel teszik fel a koronát, így szeptember 3-án még eredeti felállásban csendülnek fel a régi és új dalok az A38 gyomrában.

Egy újabb búcsúbuli

A Képzelt Város immáron 11 éve meghatározó alakja a hazai post-rock színtérnek, a védjegyüknek számító csellóval és sötét gitárszövetekből épült zenéjükkel. Bár jó pár tagcsere történt az elmúlt egy évtizedben, Barta Gyöngyi csellójával és Kocsis Szilveszter basszusgitár játékával sok éve stabil bástyái a Képzelt Városnak, sok év közös zenélés után idén azonban úgy döntöttek, nem folytatják a közös zenélést.

Tőlük búcsúzik most a zenekar és a rajongók szeptember 3-án, ahol a májusban megjelent Köd dalai mellett régen hallott klasszikusok is előkerülnek majd. A búcsúbuli bár mindenképpen egy korszak lezárása, egy újnak a nyitánya is lesz: a zenekar természetesen nem áll le és ősztől új tagokkal kiegészülve folytatja a zenélést.

A Képzelt Város előtt a Hello Hurricane játszik, akik nemrég mutatták be What I Can Hide című lemezüket, a nyarat pedig koncertezéssel töltötték.


Képzelt Város búcsúbuli

vendég: Hello Hurricane

Időpont: 2016. szeptember 3. 19:30

Helyszín: A38 Hajó

Belépő: 1200/1500Ft


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek