jksz

Ezt hozta a nyári Mikulás: Sarah Brightman karácsonyi koncert az Arénában

Még alig kezdődött el a nyár, talán megbocsájtjátok nekünk, hogy most mégis egy hamisítatlan téli koncertet ajánlunk figyelmetekbe. Sarah Brightman neve az Andria Bocellivel énekelt duett kapcsán lehet ismerős, de a művésznő pályája ennél sokkal többet foglal magában.

Ezt hozta a nyári Mikulás: Sarah Brightman karácsonyi koncert az Arénában

Sarah Brightman 13 év után lép ismét színpadra Magyarországon a Royal Christmas Gala elnevezésű produkcióval a több mint 10 millió eladott albumot jegyző Gregorian énekegyüttessel közösen. A december 20.-i arénás koncerten számos vendégművésszel együtt hagyományos karácsonyi dalokat ad elő nagyzenekari kísérettel.

A művlsznő három évtizedes karrierje alatt mintegy 32 millió albumot adott el, több mint 180 arany és platina lemezzel büszkélkedhet. Az 56 éves szoprán az egyetlen olyan művész a világon, akit két olimpián is felkértek, hogy adja elő a sportesemény hivatalos himnuszát, mindezt világszerte összesen 7 milliárd néző előtt.

Sőt: 2015-ben azt is elhatározta, hogy olyan helyen ad koncertet, ahol még senki más – az űrben...  Ő lett volna a második női űrturista és a kilencedik fizető vendég, aki Szojuzzal repül. Fel is készítették annak rendje -módja szerint, de aztán családi okokra hivatkozva visszalépett. Arról nincs hír, hogy a közel 50 millió dollárból mennyit kapott vissza.

A nevéhez fűződik az Operaház fantomja című darabban Christine szerepe, amelyet egykori férje, Andrew Lloyd Webber kifejezetten az ő számára írt.

A '80-as években Sara Brightman akkori férjével, Andrew Lloyd Webberrel már járt Magyarországon. Annak ideján, amikor amikor a Macskák musical kapcsán találkoztak, mindketten házasok voltak – de mindkét házasság felbomlott, hogy egy új köttessen... Házasságuk 6 évig tartott – de ma is jó barátok.

Pályájának kiemelkedő momentuma az Andrea Bocellivel közös fellépés-sorozata, a Time to say goodbye.

Con te partiro – ez a híres dal eredeti címe. Szerzője, Lucio Quarantotto 2012 nyarán kivetette magát velence közeli lakása ablakán.

Egyébként Andrea Bocelli is jön Budapestre, ő egy hónappal előbb örvendezteti meg a közönséget csodálatos hangjával. 

 

Sarah Brightman , Royal Christmas Gala , karácsony, Andrea Bocelli , Papp László Budapest Sportaréna, koncert

Képtár

  • Ezt hozta a nyári Mikulás: Sarah Brightman karácsonyi koncert az Arénában kép 57063
2 hete · koncert.hu
 

 

Szólj hozzá!


Ilyet még nem hallottál: zenemű 100 gramofonra – és mindez Magyarországon!

Ilyet még nem hallottál: zenemű 100 gramofonra –...

Girolamo Deraco igazi kísérletező személyiség: korábban is volt meghökkentő zenei performansza, például egy nyolc másodperces operával lepte meg...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Boldog születésnapot, Budapest Bár!

Tíz különleges koncerttel, egy válogatáslemezzel, valamint egy ősszel megjelenő új albummal ünnepli tizedik születésnapját a Budapest Bár.

Láttál-e már valaha ökomusicalt?

Ha nem, és ez eléggé valószínű, most megteheted: a Gateway to Space című űrkiállítás június elején landolt a Millenárison, és a produkció magával hozott egy különleges 3D-s vetítési technikával és látványos animációval illusztrált ökomusicalt is.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új előadók és együttesek
Új koncert helyszínek