Frontális támadás Pécs ellen: Magyar Császári PillanatmŰvek, Korai Öröm, S O N Y A

2014/10/15  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Kelet-Európa-i romantika, ősi transz és felforgató energiák egy este a Pécsi Est Caféban: október 17-én a Magyar Császári PillanatmŰvek, a Korai Öröm és a S O N Y A készül lenyűgözni a pécsi közönséget.

Frontális támadás Pécs ellen: Magyar Császári PillanatmŰvek, Korai Öröm, S O N Y A

A Korai Öröm a ’90-es évek elején jött létre, progresszív-tribal-trance-ethno stílusú zenéjükkel pedig egy igazán különleges világba kalauzolnak el bennünket. Különleges zenéjük, mint transzba ejtő sámán dob, vagy lüktető éjszakai forgatag von bűvkörébe. A kultikus zenekar már legelső koncertjein is használt VJ-ket, a páratlan hangzásvilágnak és vizualitásnak köszönhetően pedig rendszeres vendégeik az európai fesztiváloknak is.

 

A Magyar Császári PillanatmŰvek Császári Gergely által egyszálgitáros szóló- később duó-trió koncert sorozatként indított dal-szerzői-estekből nőtte ki magát mára teljes értékű koncertzenekarrá. Metropol Szerenád című bemutatkozó anyagukat 2012-ben egy élő stúdió szeánszon rögzítették, rajta az országosan ismert Helló-Belló című dallal. Az idén tavasszal végleges formát öltő elit-alakulat különleges, kicsit Kelet-Európa-i romantikázásra csábít, melyet kizárólag akusztikus hangszerek segítségével szólaltatnak meg hétpróbás, harcedzett zenészek.

A S O N Y A tavaly bukkant fel a hazai színpadokon. Kitchenfloor című számukat és a hozzá készült látványos klipet hamar megszerette a közönség és a szakma is, melynek elismeréséül tavaly a Viva Comet legjobb videóklipjének járó díját is bezsebelték. A post-rock banda tagjai a hardcore és metál színtér zenészei közül verődtek össze, hamarosan pedig első kislemezükkel is megismerkedhetünk.


Képtár

  • Frontális támadás Pécs ellen: Magyar Császári PillanatmŰvek, Korai Öröm, S O N Y A  kép 36802
  • Frontális támadás Pécs ellen: Magyar Császári PillanatmŰvek, Korai Öröm, S O N Y A  kép 36804
 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek