Két év után új nagylemezt jelentet meg az Amber Smith

2017/04/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Két év szünet után új nagylemezt jelentet meg az Amber Smith, a hazai indie-zenekarok nagytesója. A zenekar friss albuma annyira új, hogy a címe is erre reflektál: New.

Két év után új nagylemezt jelentet meg az Amber Smith

Az elmúlt közel két évtizedben több tagcserén átesett zenekar eddigi pályafutása során hat nagylemezt jelentetett meg. Az áttörést jelentő 2006-os rePrint című albumon a legendás angol Cocteau Twins zenésze, Robin Guthrie, a két évvel később megjelent, Introspective című, Fonogram-díjas nagylemezen a korábban a Radioheaddel és a Muse-zal stúdiózó Chris Brown dolgozott. A legutóbbi Amber Smith nagylemez, a Modern 2015-ben került a boltokba. Az alkotóként igen aktív Poniklo az elmúlt években dolgozott Yonderboi-jal, készített két szólólemezt is, dolgozott Poster Boy nevű másik zenekarával is, s írt egy lemezt Hámori Gabriella énekesnőnek is.

Poniklo Imre frontember szerint pályafutásuk egyik legszínesebb és legpozitívabb lemezéről beszélhetünk.

„A két évvel ezelőtt megjelent Modern című lemezünk után, mely erősen épített a szintetizátorokra, szerettem volna újra többet gitározni, de nem akartam tipikus gitárlemezt készíteni. Azt hiszem ez sikerült is.", meséli Poniklo Imre, az Amber Smith frontembere, aki mára már a hazai gitárzenei színtér egyik veteránja. S, ha már szóba kerül az együttes lassan húsz éves pályája, azt is elmondja, hogy számtalanszor hallja fiatalabb hazai zenészektől, hogy milyen sokat jelent számukra az Amber Smith zenéje, „múltkor éppen távozóban voltam egy szórakozóhelyről, amikor odajött hozzám az egyik feltörekvő hazai indie-zenekar tagja és elmondta, hogy mennyire bírja a zenénket. Ez tök jó, és őszintén, nagyon fontos nekem".

Külön érdekesség, hogy a lemez Monkey című dalában Jónás Vera énekel, míg három számban (Last Lines, Pyrrhic Victory, No Truce) a Junkies frontembere, Szekeres András vendégvokálozik. Az új Amber Smith-albumot a Last Lines című dal vezette fel még februárban.

Az április 24-én megjelent lemezt a zenekar Budapesten, a Kuplungban mutatja be május 5-én a Bluebay Foxes és a Minimyst társaságában

 


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek