Miles Davis egykori szaxofonosa Budapesten!

2014/07/31  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egy magyar származású cigányprímás unokája, Miles Davis egykori szaxofonosa most visszatér gyökereihez: Rick Margitza augusztus 5-én szerdán este lép fel a Budapest Jazz Clubban.

Miles Davis egykori szaxofonosa Budapesten!

Rick Margizta Magyarországról disszidált cigány származású nagyapja sikeres amerikai hegedűs volt, aki alig négy éves unokáját hangszerének fortélyaira tanította. Margitza később nemcsak hegedűn, de zongorán és oboán is jeleskedett, zenei tanulmányait négy különböző amerikai intézményben, köztük a Berklee College of Music-on folytatta. 1980-ban költözött New York-ba, ahol rövid idő alatt az egyik legsikeresebb szaxofonossá avanzsált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ’88-ban Miles Davis zenekarában játszhatott. Nem kisebb rangot jelentett már akkoriban sem, hogy lemezeit, szám szerint hármat a Blue Note kiadó jelentette meg. A korongokon olyan ikonok játéka hallható, mint Eddie Gomez, Chick Corea és  McCoy Tyner.  Rick Margitza játékára elsősorban John Coltrane, Wayne Shorter, és Michael Brecker hatott, egy tucat saját lemezén azonban az évek során némileg változó, folyamatosan fejlődő játéka és egyedi soundja hallható.  


RICK MARGITZA (USA)
and the Marián Ševcík Quartet (CZ,SK)

Budapest Jazz Club, XIII. Hollán Ernő utca 7.
2014.08.05. szerda, 20:00
2.900 HUF


 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek