Priscilla Presley is részt vesz majd az Elvis Presley koncertshow-n

2017/06/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A The Wonder of You című produkció, amelyben a színpadon szimfonikus zenekar – jövő nyáron Budapesten a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar – kíséri a Király énekét, 2018. június 6-án érkezik a Papp László Budapest Sportarénába. A koncerten megjelenik a néhai világsztár özvegye, Priscilla Presley is.

Priscilla Presley is részt vesz majd az Elvis Presley koncertshow-n

Az idén negyven éve elhunyt Elvis Presley soha nem lépett fel Európában, mostani virtuális világkörüli "turnéján" az öreg kontinensen is hallható. 

A The Wonder of You elnevezésű műsor a tavaly ősszel ezzel a címmel megjelent lemez élő bemutatója. A válogatásalbumon a Royal Philharmonic Orchestra kíséretében hangzanak el Elvis Presley világslágerei. Az énekes hangjának utólag szimfonikus zenekari kísérettel történt vegyítése egy évvel korábban kezdődött, amikor 2015-ban If I Can Dream címmel megjelent az első ilyen jellegű album, ezzel Presley - csaknem negyven évvel halála után - ismét vezette a brit lemezeladási listát, immár 12. alkalommal.

Elvis Presley a rock and roll történetének legsikeresebb énekese. Nevéhez mintegy 150 album és kislemez köthető, ezek összesen mintegy egymilliárd példányban keltek el világszerte. Több mint hétszáz dalt vett fel élete során, tizennégy alkalommal jelölték Grammy-díjra, hármat meg is kapott, valamint odaítélték neki a Grammy-életműdíját is. Összesen 636 teltházas koncertet adott Las Vegasban, Európában viszont soha nem lépett fel.

A dalok a szimfonikus turnén eredeti formájukban hangzanak el, az énekest régi koncert- és stúdiófelvételekről idézik meg, a koncerten óriási kivetítőn láthatóak korabeli filmfelvételek és fotók. A The Wonder of You című albumon olyan Elvis-slágerek szerepelnek, mint A Big Hunk o' Love, a Suspicious Minds, a Don't, az Always On My Mind vagy a címadó The Wonder of You.

A turné keretében jövő júniusban Budapestre jön Elvis Presley özvegye, az elsősorban a Dallas- és a Csupasz pisztoly-sorozatból ismert színésznő, Priscilla Presley, az Elvis Presley Enterprises társalapítója, a The Wonder of You show executive producere. Ő maga is megjelenik a koncerten, és beszélni fog Elvisszel folytatott közös életükről, az énekes legismertebb dalai megszületésének körülményeiről.


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek