Zenélő Budapest: több mint 400 minikoncert három hónap alatt

2015/05/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Hat fővárosi helyszínen több mint 400 ingyenes minikoncerttel várja közönségét a Zenélő Budapest nevű programsorozat vasárnaptól egészen augusztus 15-ig.

Zenélő Budapest: több mint 400 minikoncert három hónap alatt

A Vajdahunyad várának udvarán, a Magyarság Házánál, a Várkert bazár főbejáratánál, az óbudai Fő téren, a Szent István-bazilika lépcsőinél és a margitszigeti zenélő kútnál a helyszínekhez kötődő rövid műsorok hangzanak el vezető magyar szimfonikus zenekarok muzsikusaiból álló kamaraformációk előadásában.

A koncertek pénteken, szombaton és vasárnap hangzanak el egymást követő órákban, kivéve a bazilika lépcsőit, ahol vasárnap, hétfőn és kedden csendül fel a muzsika. Összesen 62 zeneművész lép fel, a gyönyörű történelmi színhelyekhez köthető – külön erre az alkalomra készült – kamarazenei műsorokkal, melyek a zeneirodalom remekeiből, többek között Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Brahms, Rossini, Mozart, Handel műveiből válogatnak. A fellépő művészek Budapest kiváló zenekarainak – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Budapesti Fesztivál Zenekar, a Duna Szimfonikus Zenekar, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Concerto Budapest – rendszeresen együtt kamrazenélő muzsikusai.

A koncertek a színhelyekhez illeszkednek: aVajdahunyad várában pékldául erdélyi népzenét és népdalelőadást élvezhet a közönség, a Magyarság Háza erkélyén játszó fafúvósok operaénekessel Liszt és Erkel korát idézik, a Várkertbazárnál, stílusosan, huszárruhás rézfúvós kvintett, az Óbudai főtéren pedig – a hírneves vendéglők között – a helyi polgárok múltidéző dallamai szólalnak meg egy szaxofon együttes tolmácsolásában. A Szent István Bazilika előtt harangjáték csendül fel egy ütő együttes előadásában, míg a margitszigeti Zenélő kút pavilonjánál korhű ruhába öltözött hölgyek vonósnégyese és egy klarinétművész idézi fel a polgári hangulatot.

A Zenélő Budapest programsorozat első szabadtéri koncertjeit május 24-én, Pünkösd vasárnap hallgathatja a közönség hat budapesti helyszínen, a program az augusztus 15-ére tervezett fellépésekkel zárul. A Szent István Bazilika előtt: vasárnap, hétfő, kedden) egymást követő órákban élvezheti a szabadtéri koncerteket. Helyszínenként és naponta két koncert lesz.

A teljes programot a koncerthelyszíneken elhelyezett, rendezvény-hirdető táblákon és a Budapestinfo.hu oldalon követhetik az érdeklődők.


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek