Hegedűs László a Multimédia elnökeként számomra az ország egyik legfontosabb embere: életem legemlékezetesebb koncertjei az ő segítségével valósultak meg Magyarországon. A Queen, a Genesis, a Human Rigths Now!-turné budapesti gigakoncertje és még nagyon-nagyon hosszan sorolhatnám. Rengeteg hírt, pletykát, lemezt az ő segítségével ismerhettünk meg a rádióból. Hadd fejezzem ki nagyrabecsülésemet felé. Az ilyen típusú szakembereket az állam nem képes/nem tudja/nem akarja megemlíteni, hiszen "csak" élő pop-rock világsztárok koncertjeit szervezi meg profi módon – százezrek szórakoztatására – írta kollégánk a díjátadó kapcsán. Nézzük, hogy indult ez az izgalmas életpálya.
A Vörös Szikra magnó
Gyerekkoromban komoly zenei impulzusokat kaptam a környezetünktől. Mégsem ők voltak rám a legnagyobb hatással, hanem egy nálam öt-hat évvel idősebb fiú, Zádor Gyuri, aki óriási kinccsel, egy Vörös Szikra magnóval rendelkezett. Műszaki érdeklődésű gyerekként állandóan szerelte és egyre tökéletesebb hangszórókkal látta el. Szalagokat csencselt az iskolatársaival, Elvis Presley-, Hurricanes- és Shadows-felvételeket. Nála ismertem meg az egész rock and roll korszakot, vele hallottam először Buddy Hollyt, Chuck Berryt, Little Richardot és Jerry Lee Lewist. De akkoriban még gyerek voltam, ezek pedig hozzám képest felnőtt zenék. Modernek, klasszak, de inkább csodáltam őket, mintsem azonosultam velük.
Cseke vs. Komjáthy
Hamar felfedeztem magamnak Zoránékat, akkor még a Petőfi Sándor utcában, az I. emeleten játszottak, és rettenetesen nehezen lehetett bejutni abba a pici klubba. Később a mai Centrál Kávéház pincéjébe költöztek, ami szintén pici, levegőtlen hely volt, majd átkerültek a Rákóczi útra, ahol a Metró Vállalat által épített kultúrterembe hétszáz-nyolcszáz ember is befért. Zoránék a Luxiból amúgy a Love Me Do-t is levették, egy héttel később már játszották koncerteken. A Luxin akkoriban mindig lekeverték a dalokat. Aztán a Szabad Európa Rádióban felbukkant Cseke László, aki pedánsan mindent végig lejátszott. Mert tudta, hogy fél Magyarország veszi. Aztán jött Komjáthy, aki pártmegbizatásként azt kapta, hogy vonja el Csekétől a fiatalokat. Ez abszolút sikerült is neki.
Színes sztorik
Az akkoriban indult Ifjúsági Magazinban Végh Miklós megbízott, hogy egy kétoldalas nemzetközi rovat rendszeres szerzője legyek, aztán később külsősként én szerkeszthettem ezt a két oldalt. A szerkesztőségbe járt a New Musical Express, a Melody Maker, meg a Bravo és más német popújságok, azokból vettem az információkat. Emellett írtam a Magyar Ifjúságnak, de még az IM-mel egy emeleten szerkesztett Ifjú Kommunista című magazinnak is, amelyet ugyan senki sem olvasott, viszont szépen fizetett. A Világ Ifjúságának és a Fülesnek szintén szállítottam zenei cikkeket. Közben írtam az Esti Hírlapba városi színes sztorikat. Szóval arra készültem, hogy újságíró leszek. Tizennyolc éves korom körül azonban ez az ambícióm alábbhagyott.
A nagy haknikorszak
A szocializmusban amúgy mindenki a haknit kereste. Folyamatos, mindenhová dolgozás, gyakorlatilag a legkisebb lehetőséget is meg kellett fogni, mert adtak érte nyolcvan forintot. Volt azonban valami, amit nem pénzért csináltunk: a klubok újságjai. Az első, függetlennek nevezhető zenei kiadványok ezek, mint például az Illés Klub házi újságja, a Fonográf vagy az általam írt és szerkesztett, a Műszaki Egyetem KISZ szervezete által megjelentetett Omegazin. A zenekar sokat segített, pártolta, de csak három számot élt meg. Grafikailag megtervezett, szép nyomású újság volt, kollázsokkal, és akkoriban szokatlan tördelési megoldásokkal. Ha jól emlékszem, az első kettőt két színben nyomták, az utolsót már színesben.
"Menj te a picsába"
A Magyar Ifjúságban egy szép napon odamentem Szabó elvtárs főszerkesztőhöz, és kértem, adjon honorárium-emelést, mert éhezem. Mire ő a maga közvetlen stílusában csak annyit mondott: „menj te a picsába”. Korábban készítettem interjút a Generál együttessel, biztatgattak, hogy jó a dumám, beszélek nyelveket, miért nem leszek a menedzserük? Úgyhogy amikor Szabó elvtárs elküldött a „picsába”, én nem oda mentem, hanem a Generál zuglói próbatermébe és mondtam Ákosnak,18 a zenekar vezetőjének – aki csak azért volt tag, mert a gazdag maszek mamája finanszírozta a felszerelést –, hogy lennék a menedzser. Mire közölte, hogy oké, holnap reggel fotózás. Merthogy tudni kell, akkoriban fotóztam is, az Ifjúsági Magazinban elég sok zenekaros képem jelent meg.
Polak-wenger dva bratanki
Újságíróként még 1970-ben jártam az Omegával Krakkóban, ahol a helyi sportcsarnokban Czeslaw Niemennel léptek fel, azt hiszem, négy előadás volt, borzalmas nagy siker. Ott ismerkedtem össze a koncertek promótereivel, a lengyel dzsesszszövetség vezetőségével, picit bele is szerettem szövetség krakkói igazgatónőjébe, Theresa Popravába, aki kitanított, miként működik Lengyelországban az üzlet. Úgyhogy amikor a Generál menedzsere lettem, újra megkerestem őket, bepakoltam a Generál-anyagokat és kiutaztam Varsóba. Ők meg összehoztak a Tvujki, vagyis a 2-es csatorna – ez a Petőfi Rádió ottani megfelelője volt – zenei főszerkesztőjével, Dariusz Michalskival, aki délutánonként egy roppant népszerű csevegős popműsort vezetett, a későbbi Poptarisznyához hasonlítot stílusban. Bevitt a stúdióba, ahol egy órán át Generál-dalokat forgattunk, én meg meséltem neki a magyarországi popzenéről. Hogy az miként működik, milyen lemezek jelennek meg, és milyen külföldi zenekarok jönnek Magyarországra. Később kvázi magyarországi tudósítója lettem ennek a népszerű, milliók által hallgatott lengyel rádióműsornak.
A Generál generálozása
A pályájukon ők is ideiglenes állomásnak érezték, úgyhogy a meghatározó tagok idővel szép lassan leléptek. Először Jamest csábította el Presser, miután Barta Tamás Amerikában maradt, aztán jött a Piramis és elvitte a Révész Sándort. Pedig voltaképpen az én nappalimban született meg a nevük – ott ült Bergendy Pista meg Som Lajos, előbbi mondta utóbbinak, hogy „hát miért nem hívják az új zenekarodat Piramisnak?” Az első időkben még a zseniális újvidéki billentyűs, Lévay Tibor énekelt benne, de idővel Som rájött, hogy igazán naggyá Révésszel lehet tenni a Piramist. Nagyon megharagudtam emiatt rá, roppantul sajnáltam a Generál szétverését, komoly lelki válságot okozott. Mivel a kezdetektől támogattam őket, amolyan hátbadöfésként éltem meg. De hát Révész önálló ember, mindig is Robert Plantnak érezte magát, vágyott egy rockzenekarba. Szerencsére épp leszerelt a katonaságtól Várkonyi Matyi, hozta magával Charlie-t és Tátrait, s kitalált a Generálnak egy új imidzset. (...) Aztán az LGT engem is elszipkázott. Laux lelépett, kellett nekik menedzser, Somló kamaszkori barátom volt, Pressert is már régről ismertem, James-szel is mindig jóban voltam, úgyhogy kapóra jött az ajánlat. Az akkor már nemzetközi szinten is komoly zenekarnak számító LGT nagy előrelépést jelentett számomra.
Erdős Péter, ...
Persze abban az időben nemcsak barátaink, hanem ellenségeink is akadtak. Mind közül a legveszélyesebbet doktor Erdős Péternek hívták, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat popmenedzsere volt, és rohadtul nem tetszett neki, hogy az LGT-t menedzseltem.. (...) Erdős feljelentett a belügyminisztériumnál, a pártközpontnál és az ORI-nál – ami hatóságként működött az engedélyek kiadásánál –, hogy illegális menedzselési tevénységet végzek. Az 1979-es MIDEM-re Erdős nagy magyar koncertet és delegációt szervezett, ahová az LGT-t is meghívta. De megzsarolta őket, hogy ha velem dolgoznak, akkor exluzív Hungaroton-szerződés nem lesz, márpedig ez volt az egyetlen módja, hogy royalty-t kaphassanak a lemezeladások után. Nem voltak kétségei – ahogy nekem sem –, hogy a zenekar hogy fog dönteni. Ezt követően egy szimpatikus úr meglátogatott a belügyminisztériumból, megmutatta Erdős feljelentését, mondta, ők nem akarnak ebben az ügyben semmit sem csinálni, mert nincs szükségük az ezzel járó népszerűtlenségre. Viszont jobban tenném, ha eltűnnék az országból.
Az izgalmas és fordulatos életpálya alakulását itt olvashatjátok tovább,
a magyar könnyűzene további ikonikus alakjaival készült további beszélgetéseket
Szólj hozzá!