Tribute-bandák, sorakozó: indul a megmérettetés!

2014/11/21  ·   Általános   ·  koncert.hu

2015. január 14-én elrajtol a belvárosi Cinema Rock Cafe tribute és feldolgozás zenekarok számára meghirdetett tehetségkutatója!

Tribute-bandák, sorakozó: indul a megmérettetés!

A megmérettetésen olyan zenekarok indulhatnak, amelyek egy az egyben – tribute együttesként – játsszák egy-egy ismertebb magyar vagy nemzetközi előadó számait, avagy – cover bandaként – saját ízlésükre formálva adják elő azokat.

A nyertes nem csekély mennyiségű és minőségű nyereménnyel távozik a döntőből. Lemezfelvételhez, videokliphez, zenekari honlaphoz és sokféle kiegészítő díjhoz jut. Ezen felül készpénzzel és önálló nagykoncerttel, valamint nagyobb rendezvényeken való fellépésekkel is megdobják őket. Természetesen a tehetségkutató kapcsán folyamatosan, fordulónként jelennek majd meg cikkek, interjúk és egyéb híradások a legnépszerűbb orgánumokon.

A Fanatics – Tribute és Cover Tehetségkutató selejtezőből, elődöntőből és döntőből áll. Az elbírálásában a magyar rockzenei élet ismertebb zenész alakjai, a média képviselőivel karöltve adják majd a szakmai zsűrit. Nagy szerepe lesz az összegyűlt közönségnek is, hiszen minden forduló végén általuk is továbbjut valaki!

Menetrend:

Selejtezők: január 14, 15, 21, 22, 28, 29.   

Elődöntők: február 12, 19, 26.

Döntő: március 6.

A jelentkező zenekaroktól az alábbiakat várják:

  1. Bemutatkozás PDF vagy DOC formátumban
  2. Három nóta MP3 formátumban Youtube, stb. linkként. (Nem kötelező stúdiófelvétel. Próbatermit vagy koncerteset is elfogadunk.)
  3. Pontos zenekarral kapcsolatos adatok és elérhetőségek

+ A nevezési díj 8.000 Ft, melyet csak az előzetes válogatáson túljutott, azaz a helyszíni selejtezőbe bejutott együttesektől kérik el.

További információk


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek