A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve

2015/07/29  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Hogy milyen volt az idei Campus Fesztivál? Forró. Nagyon. Plusz mozgalmas, érdekes, tömeges, bulizós, hangulatos, késős, barátságos, olcsó – de leginkább kellemesen fárasztó. A részletekért nyugodtan olvass tovább! ;)

A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve

Már jó ideje szemezgettem a békás fesztivállal, de eddig valahogy elkerültük egymást. Az idén Caro Emerald miatt egy napot szándékoztam kinn tölteni, aztán gondolkodtam még az Enter Shikarin is, végül egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, kipróbálom a teljes négy napot.

És milyen jól tettem!

Az az igazság, hogy Debrecenről sajnos nincsenek jó emlékeim. Bár ennek semmi köze a fesztiválhoz, viszont nagyban befolyásolta a hangulatom még az indulás előtt. Talán ennek a negatív hozzáállásnak köszönhettem, hogy szerda reggel az utolsó cuccok gyömöszölése közben szétment a cipzár a bőröndömön, plusz annyi mindent akartam beletuszkolni, hogy a bélése is kiszakadt. Semmi baj, gondoltam naivan, mikor a fullos csomagot megpróbáltam az alsó támasztéknál fogva megemelni. Ebben a pillanatban egy reccsenő hang következtében a bőrönd visszahuppant a kiindulási pontjára, míg a támaszték a kezemben landolt... 

Az egyetlen probléma az idővel volt, ugyanis vonattal igyekeztem megközelíteni a helyszínt, ráadásul IC pót- és helyjegy birtokosként nagyon nem szerettem volna lekésni a járatot. Az utolsó percekben sikerült kiérnem az állomásra. A rokkant bőröndöt előre tuszkolva, majd a lépcsőkön felbotorkálva estem be – szó szerint – a vagonba, magamra vonva az összes utas figyelmét. Nem részletezném a további szerencsétlenkedéseimet, elég, ha annyit mondok, hogy a szállodában már első nap bedöglött a hajszárítóm, a mobilom és a laptopom egyszerre. De nem adtam fel, gondoltam a fesztiválon már minden jó lesz.

A bejáratnál először a szakmai jegyes ablaknál próbálkoztam, ahonnan azonnal átirányítottak a VIP-hez(???). Itt meg is kaptam a szalagot a karomra, viszont a sajtós pass miatt átküldtek a fesztivál másik végén lévő bejárathoz. Gondoltam, sebaj, addig is körbenézek, mi a helyzet odabenn. Egyszerű lett volna a dolog, hiszen szögegyenesen kellett haladnom, viszont a másik bejárat előtt még volt egy ellenőrzőpont, ahol a biztonsági hölgy elmondta, hogy sajnos a mindenen keresztül változat már nem működik, hiába van karszalag, ahhoz hogy odamehessek a konténerhez, ahol átvehetem a pass-omat, maga a pass kéne. 22-es csapdája. Így nem volt más lehetőségem, mint kívülről megkerülni a komplett helyszínt, és visszafelé örömködve mutogatni a hátsó bejáratnál a sajtós nyakbalógót a már előre vigyorgó biztinek, akivel legalább egy jót csevegtem.

Az első koncert, amit a nulladikon sikerült megtekintenem, az Egyedi Peti vezette Óriás volt. A közönség mennyiségén látszott, hogy még nagyon hőgutás délután van, pláne sátorban. Majd átbaktattam a jóval kellemesebb hőmérsékletű légkondis Telekom Hallba, ahol elméletileg a The Biebers kezdett volna fél hét magasságában, de már akkor majdnem fél órás csúszásban volt a program.

És itt kell beszúrnom egy kis magánvéleményt. Külön köszönet és tisztelet a Campus közönségének, akik a négy nap alatt folyamatos ovációval kísérték a produkciókat, hihetetlen jól végezték a dolgukat! Mondhatni szarrá izzadtunk akkor is, ha csak egy helyben álltunk, hátha még tomboltunk, de ez ott és abban a pillanatban senkit nem zavart. A tiszteletem másik felét a fellépőknek szánnám – némi részvétnyilvánítás kíséretében –, akik mindent beleadtak, hogy mi jól szórakozzunk. Különös tekintettel azokra a zenészekre, akiknek a hűtés- és levegőmentes sátor jutott. Felért egy kínzókamrával. Utoljára 2 éve éreztem magam ilyen szaunás állapotban a Szigeten, ahol akkor a magyar zenekaroknak szintén csak egy szép nagy, viszont annál levegőtlenebb sátor jutott.

Az első, vagyis hivatalosan nulladik napon nálam két koncert volt nyerő pozícióban. Ebből az egyik Szabó Balázsék produkciója volt, a másik pedig a már jól megszokott Fish! -buli. Balázséknál igazából nem a műsor váltott ki belőlem csodálatot, hisz pontosan tudom, hogy minden koncertjük pörfekt, inkább a közönségre koncentráltam. Pesti viszonylatban ugyanis ritkán látni olyat, hogy egy népzenei alapokon nyugvó rockos produkcióra együtt csápoljon a kigyúrt partyarc, az agyontetovált metálos, a szépségkirálynőnek öltözött tinédzser, plusz az átlagos helyi lakos, aki egyébként sosem jár koncertekre. Ráadásul a dalok szövegeit is kívülről fújták, ami még nagyobb csodálatot váltott ki belőlem. Innen üzenném a kétkedőknek, hogy a magyar népzenének igenis van jövője!

A Fish! bulijait azért kedvelem, mert minden koncerten történik valami érdekes. Attól függetlenül, hogy már álmomból felkeltve is el tudom mondani a menetrendet, valahogy nem lehet megunni. Így volt ezzel a Campus közönsége is, hiszen szemmel láthatóan csurig töltötték a sátrat, és minden különösebb unszolás nélkül maguktól ordították a dalokat, guggoltak le a megfelelő pillanatban (és már előtte is), kőröztek a dühöngőben, vagy épp dobáltak fel cipőt és pólót a színpadra. Egyértelműen kiérdemelték a nulladik nap legjobb bulija címét, bár igaz, hogy közben a Telekom színpadon a közel egy órás csúszásnak köszönhetően a Fish! miatt maradtam le a Heaven Street Seven utolsó debreceni koncertjéről. Hát így van ez a fesztiválokon…

A csütörtöki hivatalos első napon csak fokozódott a káosz részemről, mivel az eddigi 2 színpad helyett immáron kb. 7 helyszínt kellett volna összeegyeztetnem, ami, lássuk be, nem egyszerű feladat. Tekintettel arra, hogy a tudomány mai állása szerint sajnos még csak egyetlen helyen tudok megjelenni ugyanazon időben, nagy lemondások árán sikerült csak abszolválnom a feladatot. Próbálkoztunk minél több helyszínen megjelenni, ennek viszont az volt az ára, hogy nem sok koncertet tudtunk teljes egészében megnézni. Pláne, hogy délután a Nagyerdei Stadionban életemben először megtekintettem egy félidőnyi focimérkőzést. Ráadásul élveztem! Ehhez tudni kell, hogy a foci az egyetlen olyan sportág, amivel nem tudok mit kezdeni néző szinten. Otthon a tévét bámulva szerintem dögunalom, és bár a Loki tényleg jól játszott, azért azt hozzá kell tennem, hogy leginkább a szurkolói keménymagon szórakoztunk a legjobban. Meg is mutatom, hogy miért:

A foci alatt fedett helyen átvészeltünk egy kisebb vihart esővel, és mire kivonultunk, már csak szemerkélt az égi áldás. Mindenképpen kíváncsiak voltunk az aznapi programban Caro Emerald-ra, akit a korábbi szigetes fellépése alkalmával valahogy elkerültünk. Valószínűleg akkor is egy másik bulin ragadtunk. Most viszont már az előtte koncertező Quimbyt is meghallgattuk, egyrészt mert kedveljük, másrészt, mert egyetlen pillanatról sem szerettünk volna lemaradni Caro műsoránál. Kis meglepiként a hölgyet maga Hugo Gajus Scheltema, a holland nagykövet konferálta fel, ami szép gesztus volt a szervezőktől. A buli egyébként nagyon jól sikerült, bár igaz, hogy költséghatékony zenekari felállásban érkeztek, de ez nem vont le semmit a produkció értékéből. Itt is meglepetten tapasztaltam a sokszínű közönség odaadó rajongását, és bár közel sem voltak annyian, mint például a záró napi Tankcsapda vagy Ákos koncerten, azért szép számú tömeget sikerült megmozgatni. Caro Emerald roppant szimpatikus, és így a távolból szemlélve minden sztárallűrtől mentes hölgy. Természetesen neki is sikerült egy-két magyar szót megtanulnia, amivel külön megörvendeztette az egybegyűlteket, de az ifjú és sokoldalúan tehetséges zenészei is elvarázsoltak minket. Az elején még csak ütemes fejbólogatással, a közepén már lábdobogással, a végén pedig önfeledt tombolással jutalmaztunk minden elhangzott dalt.

A végén még átaraszoltunk Random Trip-re, ahol Koszi Janka, Romhányi Áron, Barabás Lőrinc, Mc Zeek, és a dédmaniból ismert Járai Márk improvizált. (Megjegyzem, ütős volt a produkció.) Majd ugyanott szerettünk volna még mozizni egyet, de a szintén órás késés miatt a film felénél inkább elvonultunk pihenni.

A pénteki nagyszínpados Rúzsa Magdi-Brains-Ákos kombó részletekben van csak meg, viszont egyértelmű, hogy a fesztivál egyik legnépszerűbb koncertje Ákos nevéhez fűződik. Volt valami szívet melengető abban, hogy nem csak a fesztivál területén belül, de a rácsokon túl is kíváncsiak voltak az emberek a fellépőkre. Így az esti nagyszínpados buliknál gyakorlatilag a rácsokon kívül is megteltek az utcák a helyi lakosokkal, és komplett családok választották az otthoni tévézés helyett a bringatúrával egybekötött zenehallgatást. Rúzsa Magdiról megállapítottam, hogy jót tett neki ez a pár év a szakmában, és most már élőben is sokkal hatásosabb a műsora. A Brains a tömény ugrálásról szólt, mondhatni egy komplett fitnesz órát pótolt az, aki végig bírta szusszal. Külön meglepi volt az aznap éjszaka egy másik színpadon fellépő dédmanis kooprodukció, amit  Marsalkó Dávid és Járai Márk szemmel láthatóan kifejezetten élvezett.

Ákos pedig hozta a tőle elvárható színvonalat. Profi zenészek, profi munka. Amit viszont mindenképpen szeretnék kiemelni, az a Lóci játszik formáció víztornyos fellépése. Az egyszemélyes vállalkozás mára komplett zenekari felállássá nőtte ki magát, és annak ellenére, hogy egyelőre a dalaik nem szerepelnek a fontosabb rádiók folyamatos lejátszási listáin, elég szép rajongói tábort sikerült összegyűjteniük. Élőben most láttam őket először, de biztos, hogy nem utoljára!

Szombatomat egy kis Konyha koncert indította be, amit rögtön Magashegyi Underground követett ugyanott. A két zenekar közt Szepesi Mátyás a kapocs, akit magánemberként is nagyon kedvelek. De benéztem még a szaunás sátorba is, ahol az Apey and the Pea-Blind Myself-Leander Rising hármas keveredett össze a színpadon a dalok közben. Majd utánuk a Subscribe búcsúzott végleg a debreceni közönségétől.

A nagyszínpadon pedig a Kowalsky meg a Vega táncoltatta meg és melegítette be a közönséget, az általam is nagyon várt sztárfellépő, az Enter Shikari előtt. Ők sem először tették tiszteletüket nálunk, ráadásul idén még a Szigetre is visszatérnek, de mivel ott is szoros időbeosztásban leszünk, így biztos, ami biztos alapon jól megnéztem magamnak, mit művelnek a fiúk. Mondhatnám, hogy egy szokványos rockkoncert volt, de ez nem lenne igaz. Ezeket a fiúkat biztosan komoly elmezavarral ápolják a két turné közt, mert hihetetlen figurákra képesek. Közülük is leginkább az énekes Roughton Reynolds és a basszusgitáros Chris Batten a két elmebeteg, akik simán törnek-zúznak, ugrálnak, táncolnak, vágnak fura fejeket, vagy épp köröznek a közönségben, ahogy az az alábbi rövid videóban is látható:

Habár a közönség mennyiségét tekintve én jóval nagyobb érdeklődésre számítottam, akik ott voltak, biztosan jól szórakoztak és maradandó emlékekkel távoztak. És most nem csak a pogózás során összeszedett kékes foltokra gondolok. Mellesleg az énekesnek – aki több hangszeren is játszik – nem csak a cédéken szól tisztán a hangja. Annak ellenére, hogy úgy ugrál a színpadon, mint egy veszett kenguru, még ahhoz is marad benne elég szufla, hogy kiénekelje a magas cét. Végig azon aggódtam, mikor fárad el, de ebben a nyusziban tényleg elemet cseréltek közvetlen a buli előtt. Stílszerűen a színpad önkéntes lebontásával zárták a műsort, ami akkor lett volna igazán ajándék a technikusoknak, ha az Enter Shikari lett volna az utolsó fellépő. Mivel a Tankcsapda még hátra volt, nem biztos, hogy örültek a rongálásnak, de hát ugyi mindent a fesztiválozókért! :)

Valószínűleg most haragítok több ezer rajongót magamra, de nekem a Tankcsapda koncert egyszerűen már unalmas. Igaz, sose voltam fanatikus, kedvelem a dalaikat, láttam már őket élőben elégszer, de egy idő után már nem tud újat mutatni a produkció. Az tény, hogy saját statisztikám szerint ezen a bulin gyűlt össze a legnagyobb tömeg, vagy legalábbis erős holtverseny Ákossal, de ettől még unalmas marad. Viszont nekem a legfurább tapasztalat a 4 nap alatt az volt, hogy a külföldi sztárokat nézőszámban simán lepipálták a hazai nagyok. Pesti lévén ahhoz vagyok hozzászokva, hogy fordítva működik a dolog, de úgy tűnik, ez városonként változó. Mindenesetre így már értem miért szeretnek vidéki turnékra járni a hazai muzsikusok. Talán a fővárosban is jobban meg kéne becsülni a magyar kedvenceket…

Összegezve a tapasztalataimat, a Campus tipikusan az a fajta fesztivál, ami még nem túlzsúfolt (bár voltak olyan pillanatok, amikor előtört belőlem a Sziget „heringes” érzése), de már nem csupán a környékbeli lakosoknak szól. A helyszín tényleg gyönyörű, a rengeteg fa legalább hűsítő árnyékot ad a hőségben, a stadion nagyon modern, de ízléses, a felújított víztoronyba fesztiválon kívül is szívesen visszalátogatnék, az árak is barátságosabbak, mint a nagyfesztiválokon (lásd.: ajándékbolt, ahol a jó minőségű kalap 1500.-, a békás szatyor 300.- forintért elvihető, de az étel-ital árakkal se volt komolyabb probléma), a szervezők kedvesek, és segítőkészek, a közönség csillagos ötös, a fellépőkön meg látszik, hogy kifejezetten élvezik a környezetet és a fogadtatást.

Ezek után nem csoda, hogy már a jövő évi eseményre is bejelentkeztem. Mert én még mindig a békákkal vagyok! ;)


Képtár

  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44544
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44546
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44547
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44548
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44549
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44551
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44552
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44553
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44554
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44555
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44556
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44559
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44560
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44561
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44562
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44563
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44564
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44565
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44566
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44567
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44568
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44570
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44571
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44572
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44573
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44574
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44575
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44576
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44577
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44578
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44579
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44580
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44581
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44582
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44583
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44584
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44586
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44587
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44589
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44591
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44592
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44593
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44594
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44595
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44596
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44597
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44598
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44599
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44601
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44602
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44603
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44604
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44605
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44608
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44609
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44610
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44611
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44612
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44613
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44614
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44617
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44618
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44500
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44501
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44503
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44504
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44505
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44507
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44508
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44509
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44510
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44511
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44512
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44513
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44515
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44517
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44518
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44519
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44520
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44521
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44522
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44523
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44524
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44525
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44526
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44527
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44528
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44529
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44531
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44533
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44534
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44535
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44536
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44537
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44538
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44539
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44540
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44541
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44542
  • A fesztivál, amit kifejezetten nekem találtak ki! – Campusolás összesítve kép 44543
 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek