A nap, amelyik a legtöbb magyart vonzotta: Novarock–péntek

2017/06/22  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

A harmadik nap (és a fesztivál) kétségkívül egyik legjobban várt együttese a System Of A Down volt, amire valószínűleg a magyar rajongók nagy része kiutazott. De ne szaladjunk ennyire előre.

A nap, amelyik a legtöbb magyart vonzotta: Novarock–péntek

A délutáni koncertek közül engem a Pierce The Veil érdekelt a legjobban. A 2016 novemberében a Dürer kertben adott majdnem telt házas koncertjük miatt szinte biztos voltam benne, hogy most is nagy buliban lesz részünk. Sajnos azonban ez most nem vált be, ugyanis a délután kb. fél 6-kor kezdődő koncerten még nem volt az igazi a hangosítás. A dalokat inkább mi énekeltük, mint Vic Fuentes énekes (mivel a mikrofonnal is voltak problémák), de sokszor nemhogy a dalok intrójánál, de még az első versszak után is csak pislogtunk ki a fejünkből, hogy ez most melyik dal is lehet, mert a gitár torzított és sokszor felismerhetetlen volt az elején a dal. A refrénnél általában azonban megindult a közösségi ének is, így egész jó hangulat kerekedett kb a koncert felétől. Bár az együttes mindent megtett annak érdekében, hogy a közönség jól szórakozzon (legjobban Jaime Preciado pörgött, 130%-on, de tőle ezt már szinte elvárjuk), én, mint aki már látta őket maximumon teljesíteni, állíthatom, hogy ennél sokkal többre képesek.

A nevükhöz hűen nekem néhol mondjuk kissé már túl dühös volt ez a zene, de az tény, hogy a SOAD miatt gyülekező tömeget remekül elszó- rakoztatták a lendületes előadásukkal. A show közepén egy duett erejéig Serj Tankiant is felhívták a színpadra, akivel közösen előadtak egy dalt a nemrég elhunyt Chris Cornell emlékére, ez pedig remek ízelítőt volt abból, mire is számíthatunk az énekestől az esti SOAD koncerten.

A System Of A Down koncertet a Prophets of Rage nevű szupergroup előzte meg. Az együttesben a Rage Against the Machine és Audioslave zenészei, valamint a Public Enemy és a Cypress Hill rapperei zenélnek együtt. Amikor az első számmal belecsaptak a húrok közé, elkezdett szemerkélni az eső, de az emberek láthatóan nem zavartatták magukat, sőt, szerintem kimondottan élvezték is, hogy már nem kell megküzdeni a porral.

Az átszerelés alatt is egyre nagyobbra duzzadt a tömeg, akit láthatóan nem érdekelt a szemerkélő eső, azonban amikor jobban rákezdte, meglepő módon elég sokan mentek el. De tény, hogy még így is rengetegen voltunk, ráadásul mivel a SOAD nem jön Magyarországra (soha), ezért a tömeg igen nagy része valószínű magyar volt. Napközben legalábbis eszméletlenül sok SOAD pólós magyart láttam a fesztiválon sétálni, de erre számítani is lehetett. 

A semmivel és senkivel nem összehasonlítható hang a fűszere az egésznek. Néhol annyira beléli magát az adott dalba, hogy teljesen kikapcsolja a külvilágot, és minden rezdülése arról az adott másodpercről szól, semmi másról.

A System Of A Down rajongótáborára nem lehet ráhúzni, hogy fiatalok, vagy főleg fiúk, vagy inkább rokkerek, hiszen igen vegyes közönség gyűlt össze, de magát a zenét sem lehet beskatulyázni: keverik benne a rock, a folk, a metál, és még sorolhatnánk, hiszen az ütemesebb dallamokra éneklő Serj Tankian hangja hallatán az opera szó is eszünkbe juthat. Az énekes minden kiénekelt hangba úgy teszi bele a lelkét, mintha az élete múlna rajta, de néhol még így is meg-megremeg, ami az egésznek egy plusz törékenységet, egy plusz szépséget ad. 

A zene, ami rengeteg mai felnőttnek játszott meghatározó szerepet a ‘90-es, 2000-es években, élőben is ugyanolyan elemi erővel üt, mint ahogyan azt elképzeltük. Azt gondoltam a koncert előtt, hogy megnézem, mert mégiscsak ki kell használni a lehetőséget, hogy láthatom őket, de a Chop Suey!-n kívül úgysem fogok mást ismerni, ugyanis magamtól nem nagyon hallgattam őket régebben. Igen nagyot tévedtem. A koncert során szinte minden harmadik számnak tudtam önfeledten énekelni a szövegét (vagy részleteit), hiszen sok olyan dal szivárgott be az életembe még a gimi során az osztálytársak hatására, amiről nem is tudtam, hogy System. A koncert során tehát rengeteg “aaaa... én ezt ismerem” élményem volt, elhangzottak olyan közönségkedvencek, amikkel a nem éppen ősrajongónak számító koncertezőket is simán be lehetett rántani felfokozott hangulat ívébe, például az előbb említett Chop Suey!, Toxicity, Lonely Day, B.Y.O.B., Aerials, Sugar.

Az együttes kitett magáért, bár abszolút nem meglepő tény, hogy profik, hiszen nem ma kezdték, mégis, a közönség rendkívül hálásan fogadott minden egyes előadott számot. A dalok között nemigen kommunikáltak a rajongókkal, cserébe egy 30 dalos setlistet kaptunk a koncertre, és szerintem ezzel mindenki elégedett is volt. Bár egy ilyen hosszú koncertnél általában elkerülhetetlen, hogy a közönség hangulata néhol ne üljön le, de a SOAD a dalok ügyes összeválogatásával, a lehengerlő látványvilággal (folyamatos vetítések a háttérben, néhol szinte felzaklató, sokszor politikától sem mentes videókkal), végig fenntartotta a rajongók figyelmét.

A System Of A Down szívét-lelkét beletette ebbe a koncertbe, és ez abszolút átjött a közönségnek, akik így már nem reményvesztetten térnek haza, hogy sosem fogják élőben látni kedvenc bandájukat.

Fotók: Novarock


 

 

Szólj hozzá!


Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a...

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Bosnyák és magyar őrület egy dalban: Dubioza Kolektiv plusz Bohemian Betyars

Az őrületes – vagy még inkább őrült – koncertjeiről ismert Bohemian Betyars 15 éves történetében először a világ minden tájáról beenged közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelent Rush című dal, amelyet a Dubioza Kolektiv nem kevésbé fékezhetetlen csapatával közösen jegyeznek.

Hamarosan megjelenik Révész Sándor könyve!

A Generál és a Piramis legendás zenésze vaskos könyvet írt izgalmakkal teli életéről. Azt hiszem, sokunk nevében mondhatom, hogy vártuk ezt a kiadványt, hiszen Révész Sándor a zenekarok mellett szólóban is kiváló dalokat alkotott, ezen kívül pedig – Szepes Mária révén – a spiritualitás is az élete részévé vált.
Új koncertek