Szombaton egyáltalán nem terveztük, hogy bármi miatt is idegeskednénk, de ez a nap mégis próbatétel volt. Az egy dolog, hogy odafelé a BKV táján akadtak gondok, megszoktuk. Az is egy dolog, hogy hétvége lévén sokkal több ember látogat ki a Szigetre, mint általában, megszoktuk. Azt viszont nem tudtam felfogni, hogy a szombati csúcsidőben, amikor sokan igyekeznek befelé, a biztonsági kapunál miért csak egy-egy ember ellenőrizte a csomagokat jobb és baloldalon...
Sebaj, haladjunk tovább.
Aznap igazából egyetlen zenekar érkezését vártuk nagyon, és most lelövöm a poént, azt is otthagytuk a felénél. De mielőtt beálltunk volna a partiarcok közé, rájöttünk, hogy még egyetlen pecsétet sem gyűjtöttünk, pedig az idén is szerettük volna megerősíteni hivatalosan is állampolgári státuszunkat, ezért nekivágtunk a lelőhelyek felkutatásának. No itten is akadtak problémák, ugyanis nem egy helyen fordult elő, hogy a táblával jelzett pecsétpontokon egy árva szervezőt se találtunk. És nem azért, mert nem a megadott időkorláton belül érkeztünk.
Sebaj, haladjunk tovább.
Mivel a Nagyszínpadon az idén végre egy magyar csapat is lehetőséget kapott félig-meddig fősműsoridőben a szereplésre (kivéve Tankcsapda) úgy gondoltuk, muszáj megtekinteni hogy fogadja a nemzetközi közönség a produkciót. Miután kifotóztam magam az árokban, hátrébb vonultuk, nem akartuk megzavarni a fanatikus Punnany Massif rajongókat évezkedés közben, viszont sehol nem éreztük magunkat biztonságban a tinik támadása miatt.
Hogy a koncertről is essék pár szó. Ha a hallásom még nem ment tönkre az egy hét alatt, akkor sikerült felfedeznem némi áthangszerelést a dalokban, ami javára vált a produkciónak. Viszont! Értem én, hogy Sziget, meg Nagyszínpad, meg külföldiek, de ha egy zenekar magyar szöveggel adja elő a a dalokat, akkor tök felesleges időnként angolul bíztatni az egybegyűlteket, hogy tegyék fel a kezüket, meg tapsoljanak.
Sebaj, haladjunk tovább.
És akkor jött a nap fénypontja. Illetve annak gondoltuk, de aztán csak mérgelődés lett belőle. Egész héten a colorpartyt vártuk, mivel a tavalyi éveben már kipróbáltuk, és nagyon jól szórakoztunk. A dolog lényege, hogy kis zacskókban különféle színű mikrokonfetti található, amit szétosztanak a közönség közt, és egy adott időpontban ezt mindenki a mellette állókra zúdítja. Ezáltal tényleg színes egyénisegekké válik a nézőtéren megfordulók tömege, ami messziről gyönyörű látványt nyújt, testközelből pedig nagyon vicces. Ámde! A szervezők ezúttal azt az utat választották a kis zacskók szétosztására, hogy 3 különböző pontot kellett volna megrohamoznia a közönségnek. Mivel valahol a Nagyszínpad háta mögötti fehér illetve kék színű buszt kellett volna keresgélni - megjegyzem senki nem látta a tömegtől -, így az egyetlen biztos pont felé igyekezett mindenki, a hangosítótoronyhoz, ahol szemmel is jól láthatóan dobálták kifelé a cuccot. Igen ám, de ez az egy osztópont nem meglepő módon kevésnek bizonyult, így nagyon sokan - köztük mi is - feladták a küzdelmet. Duzzogva vonultunk vissza az első sorba a kordonhoz, hogy legalább a távolból megörökíthessem a szerencsések örömjátékát. Megjegyzem, így a látvány se volt olyan egetrengető, mint tavaly. egy percen belül már nem lehetett kivenni a színeket, csak egy közös nagy porfelhőben úszott az egész nézőtér.
Sebaj, haladjunk tovább.
Madness. Nagyon vártam, és óriási csalódás lett belőle. Mivel ezt a koncertet a tömegből szerettem volna végigtombolni, ezért kihagytam a fotósárok 3 dalnyi lehetőségét, és inkább besoroltunk a nézők közé. Persze az első sort már megint lefoglalták a prodidzsájra várók, de semmi gond, jó nekünk a második is. Mindaddig a pillanatig, míg mögénk nem került egy két és fél méteres hústorony, aki egyrészt azt se tudta milyen koncert lesz, másrészt elkezdett a hátunk mögött ugrándozni, mert valaki a tömegből bedobott egy labdát. A mögötte állók kérdésére válaszolva kiderült, hogy az úriembernek 54-es lábbelije van... Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy még a koncert kezdés előtt meggondolta magát, és inkább kivánszorgott a tömegből. Kezdésre megteltünk, és bár a Madness első pár perce kicsit uncsira sikerült, kitartóan próbálkoztunk legalább némi képi emléket gyűjteni, azonban az énekes Chas Smash valami oknál fogva kizárólag a nézőtér jobb oldalán bulizó közönségre volt hajlandó koncentrálni.. Így amikor megérkezett közénk egy immáron kideríthetetlen nemzetiségű, de láthatóan már nem szomjas, inkább pogózásra éhes különítmény, elszakadt a cérnaszál, és menekültünk kifelé a tomboldából. Így hagytam ott az egyik legjobban várt előadó koncertjét.
Sebaj, haladjunk tovább.
Hirtelen ötlettől vezérelve beugrott, hogy a Petőfin pont ebben az idősávban kezd Szabó Balázs, akiért alapvetően fájt a szívem, mert ha a Madness jól sikerült volna, akkor arról a buliról pont lemeradok. Így viszont ő volt az egyetlen reményem, aki még megmetheti a szombatot, és mérhetetlenül örülök, hogy legalább benne nem kellett csalódnom. Ő az, aki nem tud hibázni, és akinek olyannyira magávalragadó az egész személyisége, hogy ebben az esetben még a mögöttünk szerencsétlenkedő kőbunkó, és láthatóan jócskán eltéved tinik sem tudták elrontani a koncerthangulatom.
Sebaj, haladjunk tovább.
A lassan magyar állampolgárnak tekinthető Prodigy fellépést tisztes távolból néztük kb. 3 percig, aztán megállapítottuk, hogy jobban járunk, ha inkább teszünk egy kört, és megnézzük, mi a helyzet a Magic Mirror környékén. Mivel abban az időpontban épp a Happy Gang nosztalgiázott a színpadon, úgy döntöttünk, hogy egy elugrunk egy forró csokiért, és utána bemegyünk mi is mulatni. Ekkor azonban a semmiből előkerült egy kapatos fiatalember, aki nem hogy azt nem tudta, milyen fesztiválon van, de szerintem már a földrészt se sikerült volna eltalálnia, és egy laza, ámde jól irányzott mozdulattal bevágódott mellém a padra. Ez még nem is lett volna probléma, viszont az asztalon pihenő forrócsoki kibillent egyensúlyából, és beterített minket. A srácot persze egyetlen pillanatig nem zavarta a dolog, előhúzott egy buborékfújót, és vadul küldte az arcunkba az anyagot a következő mondat kíséretében: bubbles are beautiful. Ez volt az a szürreális pillanat, ami megmentette az esténket, mert innentől kezdve bármi rossz történt velünk, már csak annyit mondtunk egymásra nézve: bubbles are beautiful.
Sebaj, haladjunk tovább.
Miután fél óra kegyetlen röhögés után összeszedtük magunkat és bementünk a Magic Mirrorba, ott nem meglepő módon abban a pillanatban ért véget a Happy Gang fellépése, tehát erről is lemaradtunk. Viszont úgy gondoltuk, hogy akkor már ne mozdulunk, mert nem sokkal később kezdődött a szokásos varieté műsor, amit már többször láttunk az évek során, és mindig jól szórakoztunk. Ezúttal kicsit szegényesre sikeredett a felhozatal, de akadtak gyöngyszemek. Személyes kedvencem Gloria Viagra kisasszony(?), aki óriási szőke hajkoronájával, méretes bajszával, szép hosszú lábaival már eleve szórakoztató látvány, hát még ha énekel! Nem is mondok többet, nézzétek a videót! :)
A varieté után tettünk még egy halovány kíséretet arra, hogy a hajnali cirkuszos előadásra bejussunk, de sajnos ez nem jött össze, úgyhogy inkább hazaindultunk, hogy kiheverjük ennek a rendkívül jól sikerült napnak a fáradalmait, és felkészüljünk a zárásra.
Szóval sebaj, haladjunk tovább!
Szólj hozzá!