Emlékét őrzik a rajongók és minden Neoton tisztelő, de leginkább azok tudják feleleveníteni a kedves pillanatokat és személyiségének értékeit, akik szinte minden napot Gyurival töltöttek el. Nem mások ők, mint a régi zenésztársak, akik így emlékeztek az egykori barátról és kollegáról.

Csepregi Éva:
Drága Jakab Gyuri!
Ha Rá gondolok két dolog jut először eszembe: a zene, és a humor. Azt hiszem ő volt az egyik legtehetségesebb nevettető, akivel valaha találkoztam. A zene pedig szent volt számára. Ha leült a zongorához, az ember úgy érezte, hazatért, otthon volt. Sokat könyörögtünk Neki, hogy énekeljen, minél többet a koncerteken, de nem vitte túlzásba a szereplést, pedig a közönség imádta, amikor énekelt. Olyan hosszú tapsokat kapott, hogy szinte vége sem akart lenni az ünneplésnek.

Baracs János:
Tulajdonképpen a zenekarba kerülésemtől kezdve majdnem minden sikerem neki köszönhetem. A Gyurit még akkor ismertem meg, amikor a Woods együttesben játszottam, és ő "másodállásban" fuvarozott minket. Levitt minket a helyszínre, amíg játszottunk aludt, aztán hazavitt. Aztán amikor hallottam, hogy Galácz Lajos otthagyja a Neotont, rajta keresztül jutottam a zenekarba.
Ő fedezte fel azt is, hogy mennyire mély a hangom, miközben az "Over the Rainbow" vokáljait próbáltuk a Neoton Disco lemezre. Egyszercsak szólt, hogy "Hé, te egy oktávval mélyebben énekelsz..." Mire én "Ja, bocs", de aztán mondta, hogy ez nem baj, hanem pont hogy jó.
Sokszor ő öntötte belém a lelket, amikor nem sikerült, vagy nem úgy sikerült valami, ahogy terveztem, mint például a Santa Maria ének felvétele, ahol csak nem sikerült elénekelnem egyedül. Sokféle próbálkozás után végül ketten együtt énekeltük, ami aztán sok Neoton dalnak adta a sajátos ízét.

Bardóczy Gyula:
Nagyon régóta ismertem a Gyurit. Sokan zenészek egy kupacon laktunk Budapesten. Sokáig tervezgettük, hogy kellene együtt zenélni. Végül aztán 1979-ben, amikor a Pásztor Lacival egy közös fellépés után áthívtak a Neotonba igent mondtam.
A Gyuriból ömlött a zene. Nem volt virtuóz zenész, de amikor leült a zongora mellé, csak úgy jött belőle a harmónia. Nem sokan tudják, de a papája is zenész volt. Sokat jártunk ki hozzá az NSZK-ba a Gyurival. Aztán szomorú alkalommal láttam őt újra, 96-ban, a Gyuri temetésén.

Pásztor László:
Tulajdonképpen nagyon sokat köszönhetek a Somnak, meg a Balázs Fecónak, hogy elmentek a zenekarból, mert akkor találkoztunk Gyurival. Valószínűleg mindkettőnknek nehéz volt a döntés, hogy ő belépjen a Neotonba, hiszen hol volt akkor még a Família? Ő jazzes formációkban játszott, - mi vokális popot próbáltunk. Ő zenész kocsmákba járt, - mi a Közgáz klubban asztali fociztunk. Az elején szinte semmi közös nem volt bennünk, csak a zene szeretete. Viszont a zene olyan erős induló köteléknek bizonyult, hogy emberileg is nagyon hamar közös nevezőre kerültünk, őszinte barátok lettünk, ami így maradt egészen a haláláig. Együtt hoztuk össze a Famíliát, együtt vittük sikerre Zoltán Erikát és Gergely Robit és közben persze - másokkal közösen - együtt alapítottuk a Magneotont is. A turnékon sokszor közös volt a szobánk, de nem emlékszem, hogy a 25 év alatt zenén kívül máson vitatkoztunk, vagy pláne veszekedtünk volna.

Végvári Ádám:
Jakab Gyuriról kéne írnom, pedig sokkal egyszerűbb lenne zenéket, felvételeket mutogatni.
Gyuri maga volt a zene. Vannak olyan emberek, akikből egyszerűen árad a zene, bármilyen műfajról legyen is szó. Ő ilyen volt. Olyan természetesen tudott játszani, hogy szinte észre sem vette az ember és már a hatása alatt volt. Már sok-sok éve ismertem, amikor a Neotonba hívtak és nagyon megtisztelő volt vele együtt játszani. A koncertek előtt a hangbeállások végén sokszor játszottunk másfajta nótákat, néha rockot, néha jazzt, ami igazi élmény volt. Ezeket néhány szerencsés rajongó (például Siófokon) hallhatta, ami biztos nagy élmény volt.

- magneoton / mTon -

új hozzászólás (0)