Az idei Campust én leginkább a Sziget fesztivál kicsinyített másaként emlegetném, még úgy is, hogy a sok pozitívuma mellett az ország legnagyobb buliján tapasztalható tömegesedésre való hajlam egyáltalán nem hiányzott a kívánságlistámról. De azt el kell ismerni, hogy Debrecen minden évben kitesz magáért, és igyekszik látványosan fejlődni a kiszolgálás, a zenementes programok, és persze a koncertek tekintetében is. Ebből adódóan viszont természetes, hogy egyre több látogatót vonz a körzetbe, ami jó a fesztiválnak, jó a helyi idegenforgalomnak, de kevésbé jó azoknak, akik a levegős bulikat kedvelik.
Ami mindenképpen érték, az a programok széles választéka. Mondhatni, minden zenei stílus képviselteti magát a kisebb és nagyobb színpadokon, plusz civil sátrak, szakmai beszélgetések, dumaszínházi fellépők, mozi és gyerekjátékok is színesítik a műsort. Bármerre jártam, mindenhol akadt elég érdeklődő (néhol túl sok is), így nem csoda, ha minden fellépő művész pozitív élményekkel távozott. A helyszín eleve különleges, hisz a Nagyerdei Stadiont körbevéve helyezkedik el a fesztivál, ami tömegközlekedve is könnyen és gyorsan megközelíthető, plusz nem kell messzire menni a csobbanni vágyóknak sem, hisz a bejárattól cirka 5 percnyi séta után elérhető az Aquaticum, másik oldalról pedig az Állatkerttel egybekötött Vidámpark is. Bár az a gyanúm, hogy az Állatkert lakói nem voltak lelkes támogatói a szinte egész napos dübörgésnek, de talán ettől a négy naptól még nem ment tönkre az idegrendszerük. :)
Ahogy Beck Zoli a 30Y frontembere mondta az utolsó napi koncerten: „…egy fesztivál attól lesz igazán jó, ha a közönség azzá teszi, és ti minden évben tesztek róla, hogy a Campus felejthetetlen legyen…”. Rutinos fesztivállátogatóként mondhatom, teljesen egyetértek ezzel a megállapítással, és egyben minden elismerésem annak a közegnek, akikkel a koncertek során együtt mulathattam. Akár több ezres tömeg, akár 50 fős klub buli, a hangulattal szerencsére sehol sem volt probléma. És ahol jó a közönség hangulata, ott a művész is igyekszik maradandót alkotni. Pedig így a fesztiválszezon közepe felé azért erősen látszódik már az unalomig koncertező zenészeken a fásultsági szint, amit csak nehezített az irgalmatlan hőség és egyes színpadokon a tökéletesen szembe tűző napfény. A bankos színpad délutáni sávjában konkrétan a túlélésre játszottak a zenészek, ráadásul mind olyan fellépők voltak kitéve ennek a középkori kínzásnak, akik amúgy sem a „csendesülős”, mozgáshiányos bulijaikról lennének híresek. Talán ez volt az egyetlen olyan momentum, amin mindenképpen javítani kellene a jövőre nézve, már csak azért is, mert a rajongók is inkább az árnyékos oldalakat választották; középre csak az extrém sportokat kedvelők merészkedtek.
Ha koncerteket kéne rangsorolni, az egyértelmű győztes a most már lassan szintén hazajáró Kensington bulijára szavaznék (mondtam, hogy szubjektív leszek), de remekül szórakoztam aBohemian Betyars, Ocho Macho, Konyha, Fish!, Vad Fruttik, 30Y, Budapest Bár – és meglepő módon a The Biebers buliján is. Utóbbi esetében meg kell jegyezzem, lehet, hogy első ránézésre nyálas popcsapatnak tűnnek – és talán másodikra is -, viszont amit élőben produkálnak, az eszméletlenül szórakoztató!
A külföldi sztárvendégek sorában a már említett Kensington vitte haza az aranyérmet, akik a buli végén azt is bejelentették, hogy februárban ismét hazánkba látogatnak. Természetesen mi biztosan ott leszünk! A buli elején kicsit megijedtünk, mert nem úgy szólt az énekes Eloi Youssef hangja, ahogy mi elképzeltük, de őszintén szólva akkor se mertem volna ezt megemlíteni neki, ha kettesben maradtunk volna az öltözőben, ugyanis a fiatalember hírhedt kivégzőtisztes nézése – no meg a lassított üzemmódú járása – olyannyira hatásos, hogy az ember lánya csak akkor mer bármit is csinálni, és akkor is csak úgy, ahogy és amikor a „főnök” akarja. Viszont annak ellenére, hogy az úriembernél elég nehéz megfejteni mikor élvezi a bulit, és mikor ülne már legszívesebben egy jacuzziban koktélt szürcsölgetve, mégis sikerült kicsalni néhány halovány mosolyra emlékeztető szájrángást koncert közben, plusz másnap a facebook oldalukon is külön megköszönték az „őrült magyar rajongóknak” az aktív részvételt. Mi is hálásak vagyunk minden percért, és alig várjuk 2017. február 20-át, amikor az Akváriumban újra találkozhatunk! ;)
A kilencvenes évek egykori sztárcsapata, a pesten fullos hajós bulit produkáló Therapy?-nak jóval kevesebb rajongó jutott, de ennek ellenére ők is rendesen odatették magukat. Igaz, hogy szintén azon kevésbé szerencsés zenekarok közé tartoztak, akik még világosban léptek a bankos színpadra, így a napsütés, és a meleg valószínűleg kicsit elriasztotta a közönséget az uccsó napon a vad pogózástól, de akik ott voltak, tanúsíthatják, hogy öreg rocker nem vén rocker. :)
Ami a popos vonalat illeti, Jess Glynne és a Clean Bandit is vonzotta az érdeklődőket szép számmal, hisz a pénteki felhozatal két sztárjának bulija alkalmával úgy éreztem, hogy a fesztivál elérte befogadóképességének határát. Voltak olyan útvonalak, ahol konkrétan forgalmi dugót okozott a rengeteg ember vándorlása. Bár egyik produkciót se néztem teljesen végig, igazából azt kaptuk, amit egy ilyen előadó vagy csapat esetében elvárhatunk egy fesztiválon. Se többet, se kevesebbet.
És ezzel nagyjából ki is merítettem a témát, mert rendkívüli esetek nem történtek. Mármint számomra rendkívüli. Viszont nagyon negatív sem, és ezt manapság meg kell becsülni.
2017-ben a Campus Fesztivál jubilál, 10. alkalommal gyűjtök össze korosztálytól függetlenül a szórakozni vágyókat, és ennek alkalmából máris elindult a facebook oldalukon a kívánsággép, tehát aki tervezi, hogy egy év múlva Debrecenben mulatna pár napot, az nyugodtan ajánlja be kedvenc művészét egy fellépés erejéig! ;)
A Kowás képekért köszönet Szabolcsi Gabriella Szandrának! :)
Szólj hozzá!