Balaton – Ági 60 koncert: Addig mentünk, amíg éltek

2016/12/06  ·   Koncertbeszámoló   ·  Zerge

Valójában csak egy népes Balaton-koncertnek volt meghirdetve ez az esemény, ami a Balaton esetében nem túl ritka, hiszen egy „hétköznapi” Balaton-koncerten is előfordul, hogy a négy alaptagon kívül fellépnek az arra járó ismerős zenészek, pl. Vető János vagy Kiss Laci, ha épp itthon van, illetve Magyar Péter vagy Menyhárt Jenő, ha épp arra jár, és kedve is van hozzá…

Balaton – Ági 60 koncert: Addig mentünk, amíg éltek

Bennfentesek viszont már rebesgették, hogy ez különleges buli lesz, mivel Ági születésnapját előzi meg pár nappal, és bár a szülinapi nagykoncert (kissé morbid alcímmel: Addig gyertek, amíg élünk, ami persze a tagok egykori életvitelét ismerve nem annyira vicces (és akkor Áginak a Kontroll Csoport- és Ági és a Fiúk-rajongók körében legendásan lenge színpadi ruházatáról még nem is beszéltem), főleg azt tekintve, hogy 3 egykori Kontroll-zenész, Ujvári János szaxofonos, valamint Iványi Norbert és Lehoczky Károly dobos sajnos már az örök zenészmezőkön zenélget) Ági minden zenekarával, a Kontrollal, az Ági és a Fiúkkal és a Bardóval december 10-re van meghirdetve a Fáklyába, ez lesz az igazi ünneplős koncert.

És ez így is alakult, a koncert egy köztes szünettel két rész oszlott, az első felében vendégek egész sora játszott és énekelt a Kontroll Csoport és más kortárs együttesek (pl. URH) dalaiból (vagy a sajátjaikból), míg a második fele egy „hagyományos” Balaton-koncert lett, bár elméletileg még ott is volt esély más fellépőkre is, de végül nem voltak, vagy ha igen, akkor épp valami mély beszélgetésbe lehettem merülve (mivel igen sok ismerősöm volt jelen, akár még ez is megeshetett).

Térjünk vissza viszont a koncert első felére, ahol többek közt olyanok tisztelték meg színpadi jelenlétükkel és köszöntötték Ágit, mint Kamondy Ági és testvére, Kamondy Imre (aki zenésztársaival pár héttel korábban tartotta ugyanitt zenekaruk, a Cabaret Medrano 15 éves születésnapi koncertjét vagy 3 órán át zenélve), Legát Tibor, Másik János, Ujj Zsuzsi és Tóth Zoltán Spenót, a Csókolom két egykori tagja, Hegedűs Péter azaz Peter Ogi, Barcs Miki és az ő láncfűrésze, bár ezt most nem üzemelte be, a Flash zenekart viszont 3 szám erejéig igen, elhangzott többek közt a Képviselő funky naprakész szövegű változata is az aktuális politikai szereplőkre szabva, Potondi Anikó és Leskovics Gábor a PUF-ból, bár most Kontroll-számot énekelve, Müller Péter Sziámi, aki mint az URH és a Kontroll Csoport egyetlen közös tagja, most mindkét együttes dalaiból énekelt (érdekesség, hogy az Ismeretlen katonában Farkas Zoli, a Kontroll egykori basszerosa gitározott, Horváth Gábor, a Balaton és még ezer más alternatív-undergound világban működő zenekar (Plutó, Cabaret Medrano, Ági és a Fiúk, Vasárnapi Gyerekek stb.) kiváló basszusgitárosa basszusozott, az újabban színészekkel felturbózott és több URH-tag nélküli URH- (bocs, UjraRH- vagy mi) koncerteken többek közt ezt a számot is gitározó Keszei Krisztián pedig biztosított és lelki támaszt adott a háttérben, valamint a gitárját kölcsönbe Zolinak az előtérben), ef Zámbó István, aki a Bizottság óta annyira megtanult zenélni, hogy szinte bármilyen számba be tud szállni, Antal Szilveszter, az Ági és a Fiúk utóbbi évtizedének gitárosa, és persze ott volt a Kontroll Csoport decemberi, Ági 60 koncertjének dobosa, Molnár Gábor, aki a sajnálatosan fiatalon elhunyt Lehoczky Karcsi helyét örökölte meg.

Remélem, nem sok mindenkit hagytam ki, tőlük elnézést.

Menyhárt Jenő ugyan ott volt, de tudtommal nem lépett fel, viszont szívesen lát mindenkit az Európa Kiadó december 2–3-án tartott dupla koncertjén az A38 hajón, ahol a tervek szerint teljesen más műsor lesz a két napon, számismétlések nélkül (bár gondolom, legalább a legnagyobb slágereket, mint pl. az Európa Kiadó, valószínűleg azért mindkét nap műsorra veszik).

A Nem én vagyok című dalt pedig – mondhatni, kívülállóként, mivel nem zenész – Ónodi Eszter énekelte, aki a fenti URH-koncertek szereplőgárdájának is tagja, és úgy látszik, rákapott az éneklésre, ami nem baj, mivel remek hangja van, bár a színpadi jelenlétében még mindig jóval inkább színész, mint énekes, a természetességnek nem sok jelével, nem igazán énekesnőként van jelen, inkább eljátssza az énekesnő szerepét. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon szerethető. (Fentiek ellenére az URH-műsor színészgárdájából nekem ő tetszett legjobban, mikor utoljára láttam azt a koncertet szeptemberben, míg néhány színész szereplőt én leginkább eltanácsoltam volna pl. hang és egyéb hozzávalók hiányában, ha rajtam áll, de szerencsére nem rajtam áll).

És fellépett persze maga az ünnepelt, Bárdos Deák Ági is néhány szám erejéig, a műsor legerősebb részét nekem ezen az estén ez jelentette, illetve a műsor azon részei még, amikor Farkas Zoli kezelte a basszusgitárt, mivel annyira másként basszusozik, mint szinte bárki más, talán csak az egykori Másfél alapító bőgőse, Hegedűs Jancsi, azaz Seki játszott hasonlóan felszabadult témákat basszusgitáron (tessék csak meghallgatni a Kontroll Csoport stúdiófelvételeit, hogy milyen basszustémák hallhatóak rajtuk, messze nem csak szimpla alapszintű kíséret), amely szinte szólóhangszerré válik mindkettőjük kezében (és büszke vagyok rá, hogy én mutattam be őket egymásnak).

Persze mondhatjuk azt is, hogy Zoliból előtör a gitáros, hiszen klasszikus gitár szakon végzett a konzin, és időnként ad is klasszikus gitáros koncerteket XVI-XIX. századi szerzők műveiből. Azt hiszem, egyik ilyen koncertje után, amikor Ági vendég volt pár dal erejéig, született az ötlet, hogy kettesben adjanak elő Kontroll-számokat, ennek a Kobuciban voltam szem- és fültanúja a nyáron, és nagyon tetszett, érdekes volt ennyire lecsupaszított változatban, basszusgitár-ének felállásban hallani ezeket a dalokat.

Ezután a Gödör vezetősége, valamint jelenlegi és régebbi dolgozói köszöntötték Ágit, és adták át neki az aznapi teljes jegybevételt születésnapi ajándékként (hálistennek sokan voltunk), valamint 1–1 szál rózsát a 60. születésnapja alkalmából, amiből elég sokat letagadhatna, pedig mint említettem, ifjúkorában azért ő sem a visszafogott életviteléről volt híres, hogy úgy mondjam; szerencsére azzal az életstílussal vagy 15 éve szakított.

Némi szünet után pedig a Balaton játszotta el saját és az egykor szintén Víg Mihály jelentős közreműködésével létezett Trabant népszerű számait, valamint az utóbbi években műsorára vett feldolgozásokat, amelyek közt szerepelnek az Illés, Cseh Tamás, a Beatrice, a Neurotic, az Európa Kiadó és még Késmárky Marika (Nem vagy te Néró) dalai is, amelyek kiválóan működnek például a Hunnia jóval kisebb koncerttermének klubkörülményei között, és biztosan működnének a Gödörben is, ha nem hétköznap éjféltájban kerülnének terítékre, amikorra a közönség jelentős része távozik, hogy a másnapi munka előtt még hunyjon egy verset. A Hunniában néha hajnali fél 4-kor még javában megy a koncert, de az hétvégén szokott lenni (bár a cikkbeli koncert utáni napon önmagukhoz képest nagyon korán, már hajnal fél 3 körül véget vetettek a zenének).

Fotó innen


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek