Dzsungelláz a GMK-ban: Mystery Gang-bulin jártunk!

Szombat este szokásos körtelefonok a barátoknak ki merre kivel és hogyan..

Nekünk, férfiaknak egész jó dolgunk van, hiszen a telefonbeszélgetéseink nem tartanak egy percnél tovább. Akiket felhívtam, azok azonnal rávágták, hogy jönnek! A Gozsdut szeretjük, a Gang pedig 100%, hogy nagy bulit csinál. Este 8-ra értünk a GMK-ba, már elég szép számmal voltak, és a ruhatár előtti sorból kikövetkeztethettük, hogy akkor ezek mind maradnak is, nem kocsmaátutazók. Kabát leadva, sör a kézben, irány egy gyors cigi...

 

Hát, mit is mondjak, olyan hideg volt, hogy az ügyvédek is a saját zsebükbe nyúltak aznap. Nem siettünk le a koncerterembe, mert hajlott koromnál fogva már jobban szeretek a keverőpult környékén állni, mint az első sorban tombolni... Jó szokásunkhoz híven addig húztuk az időt a felső pultnál, hogy a zenekar már elkezdte az első dalt zakatolni. Lementünk, és nem hogy az első sorban nem volt hely, de még a keverőpultnál is tobzódtak a jampik és jampipik. Volt ott pörgőszoknyás klasszikustól a tetovált fültágítóson át az elegánsig minden stílusú fiatal.Tényleg úgy érezhettünk magunkat, mintha egy dzsungelben lennénk, és a törzsi zenekar dobjai a gonoszt akarnák kivételesen megidézni – és nem elűzni!

 

A hangulatot maximálisan a csúcspontra akarták vinni, és Egri Peti (ének, gitár) erről gondoskodott is. Nem csak a számok szünetében, de számok alatt is úgy foglalkozott a teltháznyi emberrel, hogy mindenki úgy érezte, személyes barátság köti össze a zenekart és a közönséget. A frontember szerepet tökéletesen hozta. Aki erre a zenére nem dobálja valamelyik végtagját, az csak azért lehet, mert süket az illető! A tömegben voltak, akik minden gátlásuktól megszabadulva versenytáncolni kezdtek, noha mozgásuk inkább hasonlított egy kamion parkolásához mintsem táncra. De ettől szép és szerethető az egész, mert nincs tabu és nincs ciki! Ciki csak az, ha valaki ezen az estén nem tudja jól érezni magát.

 

A legtöbben annyira átszellemültek, hogy már-már elhitték, hogy a klub előtt várja őket a V8-as Impala, amivel érkeztek... Gang nagyon jól hozza a túlzásoktól mentes zenét. Nyers, letisztult rockabilly, recsegős gitárral és bőgőcsattogással. Az este nagy részében az új albumról szóltak a magyar szövegű dalok, és igazi (Hotel) menthol illat volt a levegőben.

- Még egy sör?

- Szomjan maradunk!

A koncert második felére a tömeg úgy belakta a termet, hogy a levegő már nagyobb értéknek számított, mint bármilyen koktél! Aki eddig azzal volt elfoglalva, hogy ki miként táncol, mostanra ő is rájött, hogy teljesen tök mindegy, ha mindezt mosolyogva teszed! Minden botlábú férfi úgy érezte, hogy Fred Astaire hozzá képest egy amatőr ritmusgyilkos. És ez az, amit kihoz mindenkiből a jó rockabilly! Látható hogy a zenekar és a közönség mennyire együtt van, és a hangulat már a pincéből egészen a felső bejáratig terjed, mert a későn érkező barátaim arról számoltak be, hogy bizony, fent is hajlik a gumitalpú cipő!

Az utolsó blokkra maradt a "Játssz még jazzgitár" (ha jól emlékszem, mert a szomjúságom már minden érzékemet tompította), amire a közönség olyan őrületes tombolásba kezdett, amit úgy jellemeznék, hogy káosz a parketten, avagy néptánctalálkozó az univerzum minden népével. A szám közepén Tamási László (dob) előre ugrik a frontvonalba, és Singer (bőgő, basszusgitár) mikrofonjánál amit ér, azt üti, és tökéletes ritmust és hangot hoz ki mindenből, amihez csak hozzáér. Na, ez a show, kérem szépen! Annyira megörülök, hogy elfelejtem, milyen marha szomjas vagyok.  Észre sem vettem mennyire elrohant az idő, és a közönség már tömött sorokban megy fel a lépcsőn.

- Hülye vagy? Ilyenkor képtelenség sorra kerülni!
 

A Mystery Gang hozta a kötelezőt és a tőlük megszokott bulit. Személy szerint féltem picit, milyen lesz magyar nyelvű szövegekkel egy rockabilly-dal, de minden fenntartásom elszállt (ahogy az a tervem is, hogy igyak egy sört), amikor élőben végre hallhattam. Hiteles! Mert hiteles arcok adják elő minden felesleges plusz nélkül. A Mystery Gang maradt az, ami volt: nem csinálnak semmi mást, mint vérből és szívből tálalják azt amit úgy hívunk rockabilly. És mi, a közönség két-pofára felfaljuk, és még a tányért is kinyaljuk, majd mögénk dobjuk, és jóllakottan böfögünk egyet, megköszönve a vacsorát: Na, ez volna a Rock 'n Roll!