Annak idején elég nagy meglepetés volt ennek a zenekarnak a létrejötte, eleve azért is, mert több más banda mellett az alternatív körökben egyik legnépszerűbb zenekar, a Fuck Off System (hogy ez a név mennyire a hiányos angoltudás szülötte, az más kérdés) felrobbantásával is járt, onnan szipkázta el a haveri kör Mátyás Attila gitáros-énekes-zeneszerző-szövegírót, aki új együttesében az éneklést feladta, gondolom, sokak bánatára. A többiek a különféle névtelen zenekarokkal (pl. Love) nem sok sikert elérő Szendrey Zsolt (Szasza) énekes, a Dance-ben (amit mindenki densz-nek ejt, amerikaiasan, pedig angolul dansz) már hírnevet szerző, még alig tetovált Zana Zoli dobos (később genszterrepper, de ezt most hagyjuk, sőt, inkább később is) és a mind zenében, mind életvitelben nagyon eltérő, de alteros körökben meglehetős népszerűségnek örvendő Kézi-Chopin-ből érkező Somlyai „Miksa” Miklós basszusgitáros lettek (őt pl. azóta sem értem, hogy hogy került ebbe a társaságba), és kezdett új műfajba hülyébbnél hülyébb álneveket felvéve (Szendrey: Wolfchild, Matyi: Electric Joker, Zana: El Scorpio, Miksa: Mikki The Kid, és ez még csak az első felvonás).
(Ha cikizni akarnám a bandát, leírnék olyanokat, hogy Matyi meg Szasza tizenévesen Delhusa Gjonnit kísérték (utóbbi dobon), de hát ennyire disznó még én sem vagyok. :-)
A tagok előéletét ismerve a csapat által játszott zene is meglepő volt, talán még a Dance zenéje állt hozzá legközelebb, a szexista-szexmániás (nem keverni a kettőt! – de itt mindkettő megvan) szövegek pedig meglehetősen újként hatottak hazai közönség előtt.
Bár nem a korábbi rajongók körében, de a siker gyors és hatalmas lett, alig 1 év alatt az ország talán legnépszerűbb zenekarává vált a Sex Action a rockrajongók körében, igaz, épp volt is némi zenei űr, a régi nagyok közül a P. Mobil épp hibernálta magát, a Piramis már rég nem volt sehol, a Beatrice épp a 8 óra munka meg az Azok a boldog, szép napok című förmedvényekkel vett új irányt (az 1990-es Eddát direkt nem említem a rockzenekarok közt, nem akarok gúnyosan röhögni), a náluk eggyel fiatalabb generáció (Ossián, Exit stb.) épp levegőt kért, a Pokolgép meg a Sámán már túl is volt az első feloszláson (utóbbi pl. azért, mert Ángyán Tamás gitáros úgy döntött, hogy komolyzenét fog inkább hegedülni német koncertszínpadokon – azért ez sem egy szokványos váltás rockzenészek körében...), a Tankcsapda pedig még épp csak bontogatta a szárnyait a punk után a rockzenében (hogy aztán ők legyenek a másik nagy dobás a Sex Action mellett, majd Lukács kitartásának köszönhetően az egyetlenek; ha jól emlékszem, 1993-ban volt közös Tankcsapda–Sex Action turné is, ahol a Tankcsapda még előzenekar volt).
Aztán a 3. lemez után stílus- és névváltással már Action néven jelentkezett az együttes, és a Sex szó nem véletlenül tűnt el a névből, a dirty (hard) rockot váltó hardcore zene mellett a szexualitással teli szövegek helyét inkább a gengsztertémák vették át, ez 2 lemezen át tartott, majd az 1990-es évek végétől pár éven át Szasza új tagokkal próbálkozott még Action néven, valami trip-hop-szerűséggel, majd a szexet a Fradival ötvözve (A fehér és a zöld), de már csak kis klubokra volt elég a még valamennyire tartó lendület, aztán már arra sem. Néhány év múlva aztán újra összeállt a régi csapat Sex Action névvel, de már közel sem a régi lendülettel, és a rajongótábor is megcsappant, a régiek kiöregedtek, a fiatalokat meg jobbára már más zenék érdekeltek. A küllők közé aztán Szasza tette a rudat azzal, hogy 2009-ben, pár héttel az éves Wigwam-nagykoncert előtt a többiek számára is váratlanul kiszállt a csapatból, majd Miksa is követte. A zenekar persze még vegetált új énekessel és új basszerossal, még csak rosszak sem voltak (Áfonyának (Vékony Sándor) pl. nagyságrendekkel jobb hangja van, mint Szaszának), de a közönségnek a SZEK-SZEK-SÖN! nem ezeket a tagokat jelentette, voltam olyan koncerten a ZP-ben, ahol úgy megvoltunk 100-an (a közönség), mint senki.
Viszont 2 éve Matyi szülinapjára félretették a haragot, már ha volt, és újra összeállt az eredeti felállás, akik most a zenekar-születésnapi koncertet is tartották.
Erről mondhatnám azt is, hogy hibátlan volt, és még csak nem is hazudnék vele, de valahogy azért érződött a lendület hiánya, mondhatni, öreges volt kissé, persze nem csoda, hisz a tagok dupla annyi idősek, mint az alakuláskor voltak (sőt, vannak, akik több mint kétszer annyi évet számlálnak már, mint akkor). És persze ahogy az évek nőttek, úgy fogyott az eleinte a mocskos vadnyugati öltözék (földi érő kabátok, kalap stb.) mellett védjegynek számító hosszú haj, előbbit az első néhány számban még megidézték, utóbbit már csak Zana meg Miksa.
Szóval szóltak szépen a számok, de már a közönség sem volt a régi, nem ment az EEEK-SÖN, EEEK-SÖN-özés sem, csak határozott felszólításra, és akkor is hamar elhalt. Pedig a számok tényleg semmivel nem lettek rosszabbak, a hangtechnika a Barbában elég jó, a tagok hangszeres tudása semmit nem kopott, sőt, pl. Matyi esetében inkább csak javult, Szasza farokmarkolászása is a régi időket idézte, de mégis (na jó, Szasza énekhangja nem volt a topon, de ez lehet a kortól, lehet valami betegségtől, de amúgy sem volt soha egy Pavarotti, nem ezért szeretjük), valahogy más volt ez a hajsza, más volt ez a szex.
Aztán amikor egyszer csak legördült a függöny, többünkben felmerült a kérdés, hogy milyen Sex Action-koncert az, ahol se Ahova lépsz (vagy akinek úgy ismerősebb: Hé, ide nézz, édes!), se a Ne játssz velem!, se a Nem használ a szó, se Vörös a szád nem hangzik el.
Aztán persze kiderült, hogy ez a függönyös intermezzó csak arra kellett, hogy két hiányos öltözetű hölgyemény a színpadra keveredjen, majd a függöny elhúzta után még hiányosabb öltözetűvé váljon, persze hol van ez már azoktól az Action-koncertektől, amikor a csajok többen és estenként teljesen meztelenül tettek, amit tettek a színpadon, de ne legyünk telhetetlenek – csak jegyezzük meg, hogy mára bizony már ez is jóval visszafogottabbá vált, eltűnt belőle a tűz.
Jaj, ki ne felejtsem, volt Nagy Feró bácsi is, mint díszvendég, és némi sztorizgatás után, hogy milyen szexeksönöket látott ő a zenekar öltözőjében jó 20 évvel ezelőtt, lenyomta a Nagyvárosi farkast, ami azért is jó szám, mert Feró bá önironikusan elénekelhetné benne, hogy Jó pénzért elmehetett volna bohócnak az RTL Klubra, ehelyett még mindig a nemzet azon 1977–1981 közötti lázadója szerepében igyekszik tetszelegni, aki nagy valószínűséggel leginkább leköpné mostani önmagát. Persze, valamiből élni kell, de nem tudom, a lemenni kutyába mennyire egyeztethető ezzel össze (tudom, a munka rosszabbul fizet; én is dolgozom).
És persze, hogy megszólaltak a fentebb hiányolt dalok is, naná, ha zenész lennék, én is a legnagyobb slágereket hagynám a ráadásra, mert a közönség addig úgysem megy haza, amíg azokat ki nem követeli.
Így végül mindenki elégedetten távozott, a zenekar azért, mert adott egy jó koncertet viszonylag nagyszámú közönségnek, a közönség meg azért, mert megkapta, amiért jött, és akkor a sörről még nem is beszéltem, bár az nem volt benne a jegyárban – azt hiszem, ezen a téren még van javítanivalója a kormánynak, szerintem többen üdvözölnék, mint az egyszámjegyű szja-t, és remélem, még idejében szólok, hogy legkésőbb 3 év múlva választás.
Fotó: Barba Negra
Szólj hozzá!