Többször említettem, hogy én már jóval a jelenlegi PM őrület előtt megkedveltem a csapatot, és bár nagyon nem rajongok az agyonmarketingelt és sztárolt művészekért, a régi „ismeretségre” való tekintettel igyekszem szemet húnyni a nagysággal járó kellemetlen hozadékok felett. Bár ez nem mindig sikerül…
A felvezető kör (ha már F1 is volt a hétvégén) ezúttal a Muriel zenekarnak jutott. Róluk viszonylag kevesen tudnak, hisz egyelőre még a csúcs felé vezető út első szakaszán tartanak, viszont érdemes megjegyezni a nevüket, mert gyanítom, hogy nem is olyan sokára agyon fogják játszani dalaikat a rádiócsatornák. Most már egy éve is annak, hogy egy kedves ismerősömnek köszönhetően – aki egyébként a zenekarral igen szoros köteléket ápol (igen Gabi, köszi!) – megismerkedtem a munkásságukkal. Mivel fülemnek oly kedves dallamok áradtak a hangszóróból, így első hallásra azonnal rákattantam. Engem leginkább a Red Hot Chilli Peppers nyugisabb vonalára emlékeztet, és időnként még az énekes, Méhes Adrián hangja is ugyanúgy szól, mint a híres előd frontemberéé. Nagy kedvencem és mindenkinek ajánlom meghallgatásra a Without me című szerzeményt, ami nagyon ütősre sikeredett, és szerintem slágersorsra ítéltetett.
A PM előfutáraként fellépni áldás és átok is egyben. Áldás, mert ennyi embert összeterelni egyetlen koncert erejéig szinte lehetetlen vállalkozás egy magyar bandának, viszont ugyanezért átok is, mivel a többség az előzenekarokra egy pillanatig sem kíváncsi, és ilyenkor feszülten számolja vissza a perceket a kedvence megjelenéséig. Ugyanezt éreztem a Muriel fellépése alatt is. A befogadóbb típusok hajlandók voltak a színpadra figyelni és megmozdulni a dalok hallatán, de a közönség nagy része valahol a pultok környékén sündörgött, vagy a színpad előtt állva, de még véletlenül sem a produkcióra figyelve szórakoztatta magát és a társaságát egyaránt. Pedig sosem tudhatjuk ki lesz a következő, aki képes majd megtölteni a Budapest Parkot fizetőképes közönséggel... Mindenkinek ajánlom, hogy figyeljen a bemelegítőkre, hisz a főműsorszámként tálalt sztárelőadók sem véletlenül választják pont akkor, pont azt a csapatot felvezetőnek. Murielt a népnek! ;)
No meg egy kis Punnanyt is. Eltekintve attól, hogy az utóbbi időben már egyre kevésbé vagyok képes „beolvadni” a PM közönségének táborába, a produkciót – ahogy a dal is mondja – élvezem. A népszerűség óhatatlan hozadéka a közönségnek azon külön faja, akik tulajdonképpen csak azért mennek el az adott koncertre, mert menő a banda és menő a hely, de igazából fogalmuk sincs kik ezek, honnan jöttek és mit is akarnak mondani. A lényeg, hogy minden másodpercben készítsenek egy szelfit, amivel lehet dicsekedni a közösségi oldalakon, no meg eljátszani az „iszonyatosan be vagyok rúgva” című darab főszerepét, és mindent elkövetni azért, hogy bebizonyítsák az erre egyébként marhára nem vevő normális közönségnek, hogy a banda és a hely mellett ők is kiérdemlik a „menő” érdemrendet. No ez az, amit én már egyre kevésbé tolerálok, de igyekszem különválasztani az adott előadó és a megjelent közönség teljesítményét.
Visszatérve az esemény érdemi részére, nem mondhatni, hogy a fiúk nem készültek ajándékokkal a szülinapjukon. Amellett, hogy zsír új PM portékákat lehetett vásárolni az est alatt, a szerencsésebbeknek még pénzt sem kellett áldozniuk a kiszemelt csecsebecsékre, hiszen az ölükbe hullott az áldás, ami ezúttal a színpadról érkezett. Repült minden, a pólótól a zászlón keresztül az egyedi mintás műanyagpohárig, és minden darabért valóságos közelharc dúlt a rajongók közt. A fotósárokból nézve időnként félelmetesnek tűnik a rajongók viselkedése, de ilyen ez a popszakma:)
A zenekar, a stáb, a fények és a hangok még mindig profi módon kivitelezettek, a műsorra viszont lassan ráférne egy kis vérfrissítés, mert kezd megszokottá válni. Aminek kifejezetten örültem, az a záródalként felcsendülő Elveszett barátság – ez eddig nem volt része a produkciónak. A megszokott slágereken túl kifejezetten üdítő pillanata volt a koncertnek. A fiúkra ezúttal sem érkezett panasz, és itt mindenképpen meg kell említenem, hogy Wolfie és Máté kettőse Meszi nélkül sokkal haloványabb lenne, úgyhogy egy külön tapsot minden koncerten megérdemel. Bár Kiss Ádám májusi szörfözése a közönségen felülmúlhatatlan emlék, és pindurkát hiányoltam is a jelenlétét, a koncert nélküle is élvezetes volt.
Ráadásul már azt is tudjuk, hogy idén harmadik alkalommal szeptember hónapban is találkozhatunk a Parkban a csapattal, és ha minden igaz, akkor már egy vadonat új album dalaira rophatjuk az éjszakában.
Úgy legyen!
Szólj hozzá!