Rendőfunky, Babstep és dárenbész – Megjelent a Bëlga, Disco! című, új lemeze

2015/11/25  ·   Lemezbemutató   ·  Labancz Andrea

A 2013-as Sanyi, és a 14 nyelvre lefordított Szerelmes vagyok-kislemez után, új albummal jelentkezett a legendás „nem hip-hop” formáció, a Bëlga. A Disco! november 23-án jelent meg. Mozgalmas a banda évzárása: Az új lemezhez természetesen új klip is érkezett, méghozzá az Egyszer fent című dalhoz, illetve a 2015. december 27-ei lemezbemutató koncert dátuma is egyre csak közeleg.

Rendőfunky, Babstep és dárenbész – Megjelent a Bëlga, Disco! című, új lemeze

A Disco!, a Bëlga 10. nagylemeze (ha a duplákat, illetve a Bëlgatavaszt egynek számoljuk), azonban még így is rengeteg újdonságot kínál még a kezdetektől jelenlévő rajongóknak is: Az album úgymond "téma - és műfajmegjelölő" címéből is kiderülhet: A lemez egy komplett stílusgyakorlat, amely a disco és az elektronikus zene időszakaiból, hatásaiból építkezik, ezeket járja körül. Nemcsak a 70-es és 80-as évek diszkója ez, hanem napjaink népszerű irányzatai is megjelennek az albumon, mint pl. a drum and bass, vagy a dubstep.

A lemez jellegéből adódó további érdekességek, hogy a Bëlga most használt először énekest, egész pontosan énekesnőt lemezen, Hodászi Klári személyében, valamint, hogy a Disco! beharangozó single-jében feltűnő Wahorn András szaxofonjátéka mellett egy-egy dalszövegnél is besegített a bandának. A lemez dallam - és szövegvilága továbbra is autentikusan "bëlgás" marad persze: Társadalmi, közéleti jelenségek, érzések, némi intelligens vulgaritással, diszkós, táncolható köntösben.

A diszkólemez előfutára az Egyszer fent című dal volt, amelyhez videoklip is készült. Mind a dalban, mind a klipben feltűnik a legendás polihisztor, Wahorn András, aki jól ismert szaxofonjátéka mellett, hangját is hallatja a dalban.

 

A nagyközönség, élőben, először 2015. december 27.-én hallgathatja meg a lemezt, a ’Disco! Karácsony 2015’ elnevezésű koncert keretein belül, amely az Akváriumban lesz majd. 


 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek