Budapest 2013. Dec. 07. (20:00)

3KONCERT 1ESTE


3KONCERT 1ESTE

HÓLYAGCIRKUSZ ZENEI MŰHELY keretén belül fellép:
- TrióM
- RUBÁI TRIÓ
- MUSICA DI STRADA QUARTET

Fellépők: 
- TÓTH EVELIN -ének, sansa
- GUESSOUS MAJDA MÁRIA -ének, saz, kalimba
- FATIMA GOZLAN- derbukka, nay, zarb
- KARDOS DÁNIEL- gitár
- SZALAI PÉTER- tabla, cajon, ütőhangszerek,basszuskalimba, 
- SZŐKE SZABOLCS - gadulka, sarangi,array mbira, ektar
- VÁCZI DÁNIEL - szopranino és altszaxofon

A koncert középpontjában az Omar Khajjám perzsa költő Rubái verseire írott dalok állnak, valamint az utca zenélés , mint előadói forma és ezt a koncert elején és végén két Velencében készült dokumentumfilm vetítésével próbáljuk majd még érzékletesebbé tenni.

A Hólyagcirkusz Társulat megalakulása pillanatától kezdve fontosnak tartotta, hogy színházi tevékenysége mellett a munkájában kiemelkedő jelentőségű másik művészeti ág, a zene és azon belül a kortárs improvizatív muzsika képviselőit is bemutassa. A Zenei Műhelysorozat keretén belül hazai és külföldi jazz muzsikusok, kortárs és klasszikus zenét játszó szólisták, együttesek, illetve színházi zenét játszó formációk lépnek fel.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek