Budapest 2014. Jan. 10. (19:30)

A Nemzeti Filharmonikusok


A Nemzeti Filharmonikusok

Sztárszólistát köszönthet évadzáró koncertjén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. 

Az 1969-ben született Boris Berezovsky az orosz zongorás repertoár kimagasló előadója, néhány éve lemezre vette Rachmaninov zongoraversenyeit, egyik legfrissebb albumán pedig az orosz romantika elfeledett virtuózának, a Rachmaninov és Szkrjabin árnyékában maradt Nikolai Medtnernek állít emléket, sőt fesztivált is alapított a tiszteletére. 
 
A grúz születésű művész azt a versenyművet szólaltatja meg Kocsis Zoltánnal és együttesével, amelyet Rachmaninov első tengerentúli körútjára vitt magával 1909-ben, és amelyet a New York-i Filharmonikusokkal is eljátszott, az akkor frissen kinevezett zeneigazgató, Gustav Mahler vezényletével. A sláger népszerűségű második, c-moll zongoraverseny mellett kétségtelenül háttérbe szorult műre szintén jellemző a szárnyaló dallamosság, a dús, kifinomult és változatos zenekari hangzás, valamint sokat köszönhet a pravoszláv zenének is. 
 
A műsor második felében felcsendülő Brahms-szimfónia a zeneszerző egyik barátja szerint „tele van kék éggel, csobogó patakkal, napfénnyel és hűs árnyakkal”. A zord és komor első szimfóniával szemben ez az alkotás kirobbanó sikert aratott a bemutatón, amelyen a Richter János vezette Bécsi Filharmonikus Zenekar adta elő, 1877 végén. 
 
A beethoveni örömünneppel befejeződő, csodálatos karakterekben gazdag darab azóta is gyakran hangzik fel a világ hangverseny-termeiben.
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek