Budapest 2015. Feb. 21. (19:30)

A profán - „A szerelem arcai” bérlet


A profán - „A szerelem arcai” bérlet

Közreműködők:

ForteDanse Társulat
Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba)

Alkotók:

Horváth Csaba
koreográfus
Káel Csaba
rendező

Vezényel:

Hollerung Gábor
  • Offenbach: Orfeusz az alvilágban - félig szcenírozott előadás
A Budafoki Dohnányi Zenekar klasszikus szerelmi történeteket, feldolgozásokat társművészetekkel bemutató, a Művészetek Palotájával közös sorozatának második estjén Jacques Offenbach örökzöld és sodró lendületű, szinte fütyülhetően fülbemászó dallamokban gazdag, 1858-ban bemutatott, szatirikus Orfeusz-operettjét láthatjuk-hallhatjuk félig szcenírozott előadásban, Káel Csaba izgalmasnak ígérkező rendezésében. A közreműködő táncegyüttes a ForteDanse Társulat, amely már nevében is jelzi, hogy kapcsolata szoros a zeneművészettel. Nem ez az első alkalom, hogy a 2005-ben alapított kortárstánc-együttes közös produkciót hoz létre a Hollerung Gábor vezette zenekarral: Berlioz Faust elkárhozása című oratóriumát is közösen állították színpadra 2010-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
A Horváth Csaba által vezetett ForteDanse egyebek mellett abban egyedi, hogy színész-táncosok alkotják, valamint olyan formanyelv létrehozásával kísérletezik, amely Magyarországon kevésbé ismert: a testekkel, hangokkal, tánccal, zenével és szöveggel új homogén nyelv megteremtése a cél. Az ily módon újrafogalmazott színház megpróbál másképpen gondolkodni történetmesélésről, szituációról, jelenetezésről, színpadi időről, játéktérről, hatásdramaturgiáról, s mindez eredeti színészi játékot hív elő - hangzik a társulat ars poeticája.


Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Művészetek Palotája

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor most szombaton (április 20.).

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.
Új koncertek