Budapest 2015. Feb. 07. (17:00)

A Zuglói Filharmónia Téli bérlete


A Zuglói Filharmónia Téli bérlete

„Téli bérlet”, negyedik előadás: Schubert–Lehár est

 

A Zuglói Filharmónia 2014 decembere és 2015 februárja között négy alkalommal lép a Díszterem színpadára, minden esetben Vigadóhoz kötődő zeneszerzőkkel vagy az évszakhoz szorosan illeszkedő darabokkal. Az utolsó előadás alkalmával Schubert és Lehár művek csendülnek fel február 7-én a Vigadóban.

„Nem azért jöttem a világra, hogy élvezzem az életet, hanem, hogy más embereknek örömet szerettek.” Lehár Ferenc fentebb idézet mondatához hasonló Franz Schubert ars poeticája is: „Semmi másért nem vagyok a világon, mint hogy zenét komponáljak”. Míg azonban Lehár műveiért vetélkedtek a színházak, addig ugyanez nem mondható el Schubertről, akinek Lehárral ellentétben soha nem volt elég ereje ahhoz, hogy a korábban befejezett, vagy befejezetlenül maradt munkáit egy esetleges újraalkotás érdekében újra elővegye, átalakítsa, menedzselje. Ezért hagyott hátra tucatnyi operát és operatöredéket. Közülük a „Die Zwillingsbrüder” – Az ikertestvérek c. ugyan rövid időre előadásra került Bécsben, de a szintén sok szép dallammal bíró „Fierabras” – gyenge szövegkönyve miatt – Schubert életében sem jutott színpadhoz. Bécs egyébként is 1822-től Rossini lázban égett. Nem véletlen, hogy Schubert az olasz mester stílusában kezdte egyes műveit írni a siker reményében (Nyitány olasz stílusban).

Lehár a XX. század eleji operett egyik legkiválóbb képviselőjeként, magas igényű zenéivel sikeresen újította meg az akkor már sablonossá merevedett bécsi operett-stílust. Schuberthez hasonlóan életének legfőbb színtere Ausztria volt. Tatjana (korábbi címen: Kukuŝka) c. operáját a lipcsei premier után a budapesti Operaház is műsorra tűzte (1898). A bemutató után született meg Ágai Béla nőgyógyász-zenekritikus bölcs tanácsa: „Kedves barátom, sürgősen hagyd ott a katonazenekart, neked nem az való… Ezen az úton kell tovább haladnod.” A jóslat bevált: későbbi művei közül a Hercegkisasszony, A mosoly országa, a Giuditta és a Garabonciás szintén a budapesti Operaház színpadára került. A nagy sikerű operettek mellett Lehár számos csinos kis karakterdarabot (románc, polka-mazurka, valcer) is komponált.

 

I.                    RÉSZ

Fr. Schubert: Overture in D major D.12 1812

Fr. Schubert: Konzertstück in D for violin and Orchestra D.345

Fr. Schubert: „Der Vater mag wohl immer Kind mich nennen”; Lieschen áriája Die Zwillingsbruder (D.647) című operából

Fr. Schubert: „Die Brust, gebeugt von Sorgen” – Florinda áriája a Fierrabras (D.796) című operából (No.13. Arie)

Fr. Schubert: Overture „In the Italian Style” in C major D.591  

 

II.                  RÉSZ

Lehár F.: Tatjana Prelude to Act 1.

Lehár F.: Warum hast du mich wachgeküsst!? (Friderieke)

Lehár F.: Ich bin Verliebt (Schön ist die Welt)

Lehár F.: Wilde Rosen – Waltz

Lehár F.: Kreisler Serenade

Lehár F.: Korallenlippen – Polka-Mazurka

Lehár F.: Heut’ noch werd ich ehefrau (Der Graf von Luxemburg)

Lehár F.: Russian Dances (Tatjana)

 

Vezényel: Rácz Márton

Közreműködik: Geszthy Veronika (ének), Kovács Orsolya (hegedű)

 

Bővebb információ a Zuglói Filharmónia honlapján.

Jegyek a Vigadó Jegypénztárában és az Interticket oldalán keresztül vásárolhatók meg.

 

Helyszín: Díszterem

Időpont: 2015. 02. 07., 17.00

Jegyár: 2 800 HUF, 3 800 HUF, 4 800 HUF

 

Bővebb információ: http://vigado.hu/programok/-/program/10184/teli-berlet

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor most szombaton (április 20.).

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.
Új koncertek