Budapest 2014. Dec. 12. (19:00)

Advent a Fényszínházzal: Jelenések St.Martinnal


Advent a Fényszínházzal: Jelenések St.Martinnal

2014 decemberében két különleges előadás várja a közönséget Budapesten a Rózsafüzér Királynéja Plébániatemplomban. A Fényszínház Jelenések című előadása 2014. decemberében két sztárvendéggel lesz látható.

Advent a Fényszínházzal: Jelenések St.Martinnal

2014. december 12-n 19 órától St.Martin csatlakozik előadásunkhoz és csodálatos zenei világával emeli az ünnep fényét, Károly atya köszöntőjével.

Mindkét előadás helyszíne: Rózsafüzér Királynéja Plébániatemplom Budapest, XIV. ker. Thököly út 58.

Az 5-ös, 7-es, 8-as, 112-es autóbuszok Cházár András utcai megállójánál (A Keleti pályaudvartól, ill. a Zugló vasút állomástól a 2. megálló)

A fény az emberi történelem során mindig óriás erejű szakrális szimbólum volt. A műsort eredendően templomi környezethez készítettük, a premier előadást 2013 októberében Miskolcon mutattuk be a Szent Anna templomban, Szarvas Péter atya rendkívül barátságos közreműködésével. 2014-ben Budapesten húsvétkor a Rózsafüzér Királynéja Plébániatemplomban, Pünközsdkor Hercegszántón, Európa legmagasabb Mária szobránál, a Vodica-Máriakert kegyhelyen adtuk elő. A produkciót minél több szakrális helyszínen szeretnénk bemutatni.
Hisszük, hogy a fény jelenléte a templomban különös erővel szimbolizálja mindazokat a dolgokat, melyekkel jobbá és szebbé tehetjük magunk és mások életét. Az ima jelképezi a szeretet fényét, mely a legcudarabb élethelyzetekben is erőt és támaszt nyújtanak a léleknek. Jelenések című előadásunkban korunk nyelvén, multimédiás és lézeres eszközökkel dolgozzuk fel az egyik legrégebbi imát, a Miatyánkot egy Nagymama élettörténetén keresztül. Lézergrafikáinkat Simon András grafikusművész teszi feledhetetlenné, aki évtizedek óta elismert egyházi alkotó. Különleges vonalvezetésű grafikáit látványosan emeli ki a lézerfény textúrája. Az előadás forgatókönyvét és látványtervét Csömör Hermina készítette, aki a Goldlaser alkotójaként már régóta álmodott arról, hogy a lézerfényt templomban és szakrális helyszíneken is szerepeltesse.
Különös örömmel töltött el minket, hogy az első előadásokról szóló visszajelzések alapján a gyermekektől a nagyszülőkig pozitív megerősítést kaptunk: a vélemények egyöntetűek voltak, ezt az előadást mindenkinek látnia kell.
A keresztény világ legismertebb imája a Miatyánk. Újkori feldolgozásában törekedtünk a szeretet szimbólumainak legszebb megfogalmazására: zenével, álló és mozgóképekkel, lézerjelenésekkel, az ima érzelmeinek bensőséges hangulatával.A Miatyánkot világ szinte minden nyelvére lefordították. Bízunk benne, hogy a nézőinket vallási felekezettől függetlenül felemelő élményben részesítjük.
Szarvas Péter esperes, plébános ajánlása az előadásról:
„Többektől, akik látták és hallották az előadást pozitív visszajelzést kaptam. A mondanivalót nem zavarta a fény és hangtechnika, hanem inkább segítette a mondanivaló mélyebb megértését. Valóban különleges hatása volt. Magam is úgy voltam vele, hogy próbáltam a dolgokat elképzelni, végiggondolni, de amikor az előadás a maga egészében ment, meg sem közelítette azt elképzeléseimet. Amikor a fény átölelt, úgy éreztem maga az Isten ölel át. Átjárja az egész lényemet. Ehhez a mondanivaló, az elmélkedés, a megélt valós élettörténet és a zene nagy segítség volt. Valóban különleges volt.”

Részletek:https://www.youtube.com/watch?v=X8ioYQMGZNk

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek