koncert.hu
hirdetés
Segítse munkánkat!
ALEXANDROV Az Orosz Hadsereg Akadémiai Alexandrov ének- és tánckara
2010. október 13.
Buy

ALEXANDROV Az Orosz Hadsereg Akadémiai Alexandrov ének- és tánckara

Budapest » Papp László Budapest Sportaréna • 2010. október 13.


Alexandrov koncert

Az Orosz Hadsereg Akadémiai Alexandrov ének- és tánckara


Időpont: 2010. Október 13.,
Helyszín: Budapest Sportaréna

Az Alexandrov Együttes arra ékes bizonyíték, hogy egy megkérdőjelezhetetlen művészeti produkció képes a történelem legszörnyűbb viszontagságait és fordulatait is átvészelni. Az egykori Szovjetunióban alapított együttes mára már felzárkózott Oroszország legismertebb nevezetességei közé. Ha a világ bármely pontján megkérünk valakit, hogy szedje össze az első öt dolgot, ami Oroszországról eszébe jut, akkor igen nagy eséllyel szerepel majd a listán az Ermitázs és a Vörös tér mellett az Alexandrov Együttes is. Ahhoz hogy ez így legyen, a megérdemelten népszerű produkciónak persze az egész világot be kellett járnia.
Az Alexandrov Együttesnek mondjuk erre volt elég ideje, hiszen 1928-as megalakulása óta terjeszti a zenén keresztül a Vörös Hadsereg életérzését, erejét és annak minden jellegzetességét. A kezdetekkor még csak tizenketten énekeltek a karban, de az 1930-as évek közepére ez a szám már háromszázra duzzadt. Mára pedig az Alexandrov Együttes a világ egyik leghíresebb férfikórusává nőtte ki magát, ami egyesíti magában a képzett énektechnikát azzal a fajta érzelmességgel, ami az orosz népzenében gyökerezik. Mára azonban nem csak egy énekkarról beszélhetünk, hanem mostanra már a produkció szerves részét képezik a hasonlóan magas színvonalon produkáló táncosok és kísérő zenészek csoportja is. Ők egyébként ugyanúgy az otthonuk népi hagyományaiból táplálkoznak, mint az énekesek. Sőt a zenekarban szinte csak orosz eredetű hangszerek kapnak helyet, hiszen a fafúvósok mellet balalajkások és tangóharmonikások kísérik a díszes orosz egyenruhában éneklő kóristákat.

Persze ahhoz, hogy egy ilyen létszámot felvonultató produkció jól tudjon működni, szükséges egy erős vezető is. A zenészeket 1987 óta már az a Raevszkij professzor vezényli, akinek érdemeit  a mellén díszelgő rengeteg kitüntetés is jelzi, melyek húzóereje miatt valószínűleg kénytelen tőkesúllyal a nadrágjában fellépni a neves karmester. A Brezsnyevet megszégyenítő fellépés egyébként a két korábbi zenekarvezetőt is jellemezte, akiknek vezetéknevéről kapta a a produkció az Alexandrov nevet. Persze a ruhák ugyanúgy hozzátartoznak az élményhez, mint a megalomán zene és a bravúros táncos produkció is.

Az együttes exkluzív koncertjei jól mutatják, hogy a kommunizmus bukása közel sem elég ahhoz, hogy az egykori Vörös Hadsereg kórusa világhírűvé váljon. Amellett, hogy az Alexandrov a jelenlegi orosz vezetés egyik kedvence, az együttes vatikáni koncertje után anno elnyerte II. János Pál pápa tetszését és áldását is. Sőt az Alexandrov beteljesítette az egykori kommunista vezetés álmát, hiszen bevette a nyugat legféltettebb erődjét, a brüsszeli NATO központot is. Ott adott, óriási sikert hozó koncertjükkel megmutatták, hogy a zene képes összekötni olyan világokat is, amik egyébként semmiképp sem találkozhatnának. Ebből nem maradhat ki a magyar közönség sem, hiszen az Alexandrov nemsokára egy kihagyhatatlan budapesti koncerttel kedveskedik az érdeklődőknek.

Nem ismert előadó

Jegyárak
Nem ismert
Regisztrátor
Ticket Express
új hozzászólás
ott leszek!
kedvenceimhez
Buy
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
MILYET?
Bármilyet
MIKOR?
Bármikor
HOL?
Bárhol
hirdetés
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz!


Hírek
 
Koncert ·
Telt ház előtt adott koncertet a Dani Klein neve alatt futó Vaya Con Dios a Syma csarnokban. Mivel a zenekar első sikereit a kilencvenes években ... tovább olvasás
2010/09/02
 
Koncert ·Szenzációs koncertnek lehettek szem- és fültanúi azok, akik két és fél évvel ezelőtt ott voltak a Művészetek Palotájában és a Millenáris Teátrumban, ahol a billen ... tovább olvasás
2010/08/31
 
Interjú ·Varnus Xavér örömmel várja a világhírű zongorista, Jacques Loussier triójának koncertjét, amely jövő héten lesz a Budapest Kongresszusi Központban. A legendás orgona ... tovább olvasás
2010/08/19
hirdetés
ÚJ KONCERTEK
Bognár Szilvia, Fanfara Comple
szeptember 24.
Fonó Budai Zeneház
Palya Bea, Bojana Nikolics
szeptember 25.
Fonó Budai Zeneház
Boban & Marko Markovics Orkest
október 17.
Fonó Budai Zeneház
HOT JAZZ BAND
november 28.
IBS Színpad
NEOTON UNPLUGGED
április 05.
Művészetek Palotája
összes koncert
ÚJ KOMMENT
siki
2010-08-20 14:30
Lehetne tudni,mi a program?kitől lehet e
citrom
2010-07-06 09:43
fáj a szívem, hogy nem lehettem ott
tomka25
2010-06-30 15:33
hy mkinek!én uj vok még itt de Imádom l
HeNtEs
2010-06-03 19:44
Nekem nem tűnik halottnak.
Erika20
2010-05-25 20:37
http://www.inna.ro/events/ Itt nincs 4-
összes fórum
Az oldalt a Koncert.hu Kft üzemelteti. Minden jog fenntartva! Koncert.hu 2010
Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | Médiaajánlat | Kapcsolat