Budapest 2015. Sep. 27. (19:30)

Amadinda - Muzsikás


Amadinda - Muzsikás

Amadinda és a Muzsikás – ez a kombináció mindenképpen különleges találkozást ígér.

A két együttes közös fellépésén összesen több, mint 70 év kollektív zenei tapasztalata összegződik: Az Amadinda 30., a Muzsikás 40. évfordulóját ünnepelte a közelmúltban, ám közös programmal csupán néhány hónapja álltak először színpadra a Művészetek Palotájában. Míg előbbinek mindig is kiemelt célja volt a különböző földrészek tradicionális ütőhangszeres kultúráinak bemutatása, utóbbi elsősorban a magyar népzenei hagyományok megőrzésén, továbbadásán fáradozik megalakulása óta.

A kétrészes hangverseny két nagy ívben jut el egy folyamatos koncentrációs hangtól a gyimesi népzenéig, az afrikai tradícióktól a moldvai csángók muzsikájáig. Megannyi örök érvényű zenei hagyomány szövi át búvópatakként a hangfolyamot: Indonéz bambuszgamelán és kalotaszegi legényes, ghanai dobzene és mezőségi halottkísérő fonódik össze ezen az estén – a két együttes saját egyéniségét képviselve, a másik zenei világát tiszteletben tartva ölti egymásba hangjait a muzsikusbarátság jegyében.

Amadinda ütőegyüttes 

Bojtos Károly

Holló Aurél

Rácz Zoltán

Váczi Zoltán

 

Muzsikás együttes

Sipos Mihály

Porteleki László

Éri Péter

Hamar Dániel

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek