Debrecen 2016. Jul. 07. (20:00)

Bartók Béla XXVII. Nemzetközi Kórusverseny Nyitó hangverseny


Bartók Béla XXVII. Nemzetközi Kórusverseny Nyitó hangverseny

Hongkong, Indonézia, Japán, Lettország, Izrael, Olaszország, Németország… – csak néhány a 12 ország közül, ahonnan összesen 24 kórus érkezik. Július elején ismét énekszóval töltik meg Debrecen tereit a világ egyik legismertebb kortárs kóruszenei eseményén.

Napközben a Kölcsey Központban zajlanak a versenyek, esténként pedig a Déri Múzeum parkját veszik birtokba a kórusok, hogy a színvonalas hazai folklór-előadásokat követően ízelítőt adjanak hazájuk népi hagyományaiból. Szabadidejükben az énekesek utcai villám-koncertekkel és jótékonysági hangversenyekkel kedveskednek kórházakban és idős-otthonokban, vasárnap délelőtt pedig a liturgiák menetét színesítik a város templomaiban. A világszínvonalú versenyprogram mellett, melyet a Bartók Rádió élőben közvetít, helyi kézműves termékek és ételek vására, hazai kottakiadók kitelepülése, szerzői találkozók, dedikálás és szakmai fórumok várják az érdeklődőket.


A Kórusverseny és Folklórfesztivál az országos „Bartók 135” emlékév rendezvénye.

20.00 Kölcsey Központ
Nyitó díszhangverseny

Debrecen város évtizedek óta különösen nagy hangsúlyt fektet a legfrissebb művészeti értékek létrehozására. Ennek jegyében a Kodály Filharmónia Debrecen együttesei adnak nyitókoncertet a verseny alkalmára írott művekből. Öt nagyszerű magyar szerző – a hazai komponista generációk mindegyikéből - vetette papírra legújabb darabjait, hogy csütörtök este ősbemutatóként először debreceni koncertteremben hangozzanak el. A rendezvény nyitókoncertjét a Bartók Rádió élő adásban közvetíti.
Jegyek: 1.400 Ft

Műsor:

20.00 köszöntők

20.10 Debrecen város felkérésére írott művek ősbemutatói

Andorka Péter: Kirakós (öt dal gyermekkarra, Bartos Erika verseire)
előadja: Lautitia Gyermekkar (Szent Efrém Görög Katolikus Általános Iskola, Debrecen)

Virágh András Gábor: O sacrum convivium (nőikarra)
előadja: Kodály Kórus Debrecen, vezényel Szabó Sipos Máté

Solti Árpád: Last statements (vegyeskarra)
előadja: Kodály Kórus Debrecen, vezényel Szabó Sipos Máté

Ott Rezső: Romeo’s farewell (kamarakórusra, William Shakespeare nyomán)
előadja: Kodály Kórus Debrecen, vezényel Szabó Sipos Máté

Huszár Lajos: Resurrectio – feltámadási oratórium (Op. 40)
előadják: Rendes Ágnes, Bódi Marianna, Megyesi Zoltán, Cser Krisztián, Cseh Antal, Kodály Kórus Debrecen, Kodály Filharmonikusok Debrecen, vezényel Kovács János

kb. 21.30 a nyitókoncert vége

kb. 21.40 Kölcsey Központ Bálterem
Pezsgős koccintás kórusvezetők, zsűritagok, meghívott vendégek számára, pohárköszöntők

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek