Budapest 2014. Aug. 29. (19:30)

Benkó Dixieland Band /NEW ORLEANS SWING


Benkó Dixieland Band /NEW ORLEANS SWING

Közreműködők:

Halmos Vilmos
zongora, ének
Csikós Miklós
bőgő
Kovacsevics Gábor
dob
Nagy Iván
harsona, ének
Gáspár Pál
bendzsó, ének
Szalóky Béla
trombita
Benkó Sándor
klarinét, zenekarvezető

Vendég:

Deseő Csaba
hegedű
Gyárfás István
gitár
Tizedszerre invitálja falai közé a Művészetek Palotája a tradicionális jazz kedvelőit szokásos háromnapos fesztiváljára, amelyen a New Orleans-i bölcsőtől a szvingig terjedő jazzirányzatok legnevesebb hazai és nemzetközi képviselői szórakoztatják a minőségi jazzmuzsikára vágyókat. Ha pedig egyszer már jubileumot ünnepelünk, akkor megadjuk a módját: a legkedveltebb magyar jazz-zenekarok adják egymásnak a kilincset augusztus utolsó hétvégéjén, és mindnyájan egyedi produkcióval, hozzá pedig nagyszerű vendégekkel érkeznek. 
Kezdetnek a számmisztika jegyében jelentős évfordulóhoz érkezett Benkó Dixieland Bandet köszönthetjük: 1957-ben alakult, így idén 57 éves az egyik legnépszerűbb hazai tradicionális jazzegyüttes. Noha Benkóék a Müpa fennállása alatt tíznél is több alkalommal léptek fel a házban, ezúttal olyan produkcióval jelentkeznek, amelyet még nem hallhattunk tőlük. Míg sokan evidensnek tartják, hogy a jazz Amerikából származik, annak hallatán meglepődnek, hogy bizony Európában is szólt a jazz már a múlt század fordulóján. A BDB ezért az öreg kontinens jazzkincseinek felkutatására invitál a kezdetektől egészen a Django Reinhardt nevével fémjelzett manouche jazz kibontakozásáig.
Benkó Sándor zenekarvezetőt hat stabil csapattársa mellett a hazai jazz két megkerülhetetlen előadója, az Artisjus- és Szabó Gábor-díjas, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, hetvenöt éves Deseő Csaba és mindnyájuk egyik kedvenc muzsikusa, az örökké energikus Gyárfás István gitáros segíti a gondosan felépített műsor előadásában.


Rendező: Művészetek Palotája

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek