A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Bikini 30 koncert
2012. február 18. (19:30)
Bikini 30 koncertBikini 30
A Bikini együttes 2012-ben ünnepli megalakulása harmincadik évfordulóját. A jubileumi év legnagyobb jelentőségű eseménye a zenekar három évtizedét bemutató koncert lesz, február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában.
1982-ben állt először színpadra a Bikini együttes. Az első koncertek közönsége nem sejthette, hogy a nyolcvanas évek meghatározó rockzenekarát hallja. Pedig azzá vált a társulat, túlélve a korai frontember-váltást is. A tíz évvel később bekövetkezett búcsúig sorra jelentek meg a sikeres lemezek, s ha valahol fellépni készült a Bikini, gyorsan ki lehetett tenni a plakátokra a „minden jgy elkelt” feliratot. Öt év szünet után, 1997-ben tért vissza az együttes. Méghozzá nem nosztalgiázni, hiszen azóta is magas hőfokon működik. Az elmúlt tizenöt évben újra a csúcsra jutott a Bikini, s ott is maradt mind a mai napig. Az elmúlt nyáron hétvégénként több tízezer ember hallgatta és énekelte a dalokat, a régi slágereket ugyanúgy, mint a legutóbbi album, az Elmúlt illúziók gyorsan népszerűvé vált számait.
A turné után a közönség és a szakmabeliek véleménye szerint is a legkiválóbb Bikini-felállás, azaz D. Nagy Lajos (ének), Németh Alajos (basszusgitár), Lukács Peta (gitár), Mihalik Viktor (dob), Makovics Dénes (szaxofon) és Bördén Szabolcs (billentyűs hangszerek) máris elkezdett készülni a jubileumi koncertre. A mintegy három órás előadás egyszerinek és megismételhetetlennek ígérkezik. A rohanó világ emberét érő megszámlálhatatlan impulzus közepette gyakran csak a részleteket, s nem az egészet értjük meg. Jelen esetben ez annyit jelent, hogy sokan slágerfüzérnek tarthatják a zenekar életművét. Pedig ennél jóval többről van szó. Az előadáson nem pusztán a Bikini, hanem az ország utóbbi harminc évének története elevenedik meg, a művészet, a zene nyelvén elbeszélve. BikiniHUN3 rajongó
Jegyárak 5990 Ft 7990 Ft 9900 Ft
Regisztrátor Ticket Express
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
máj
24 20:00
júl
04
okt
02 20:00 Boy George-Rick Astley-Kim Wilde-Paul Young-Nik Kershaw / Here and Now - A 80-as évek popikonjai(Pop)
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·A progresszív metal nagy túlélő csapata ismét nálunk járt, és képes volt megtölteni a Budapest Sportarénát.
... tovább olvasás 2012/02/22
Itthon ·2 év után jött el hozzánk a blues egyik legnagyobb gitárosa a Santo Spirito Blues turnéval, ami igazából nem is az ami, sőt az ugyanezen című lemez sem az, aminek látsz ... tovább olvasás
2012/02/20
Itthon ·Idén is lesz Hegyalja Fesztivál, és a fellépők listája is lassan kiderül. Lehet hát készülni a nyárra, amikor 40 fok lesz szélárnyékban, a Tisza vize csábítóan hű ... tovább olvasás
2012/02/10
|
