Budapest 2015. Nov. 28. (17:00)

Boggie a Nagytemplomban jótékonysági koncert a kárpátaljai gyermekekért - ' Wars for nothing '


Boggie a Nagytemplomban jótékonysági koncert a kárpátaljai gyermekekért -  ' Wars for nothing '

A jótékonysági koncerten összegyűjtött adományokból a kárpátaljai gyermekeket szeretnénk támogatni. Alapítványunk évek óta segít a Kárpátalján élő gyermekek magyarországi táboroztatásában. Idén indítottuk a 200 gyermek táboroztatásáról szóló projektet, aminek keretén belül a háború által krízisbe jutott családok (kenyérkereső apa vagy katonai szolgálatot tölt be, vagy külföldön keres menedéket) gyermekeinek szeretnénk néhány hét kikapcsolódást nyújtani. A Vekeri tó mellett elhelyezkedő 5 hektáros szabadidő központunk sport, játék, kiscsoportos foglalkozás, lelki töltődés lehetőségeit biztosítja a gyermekek számára. A táboroztatáson kívül idén tartós élelmiszer gyűjtésbe is kezdünk az adventi időszakba, amit szintén a kárpátaljai rászoruló családok számára szeretnénk eljuttatni az ünnepek folyamán.

A Dorcas holland gyökerekkel rendelkező 35 éves nemzetközi segélyszervezet, mely a szegények, politikai üldözöttek és szükségben élők megsegítésére kötelezte el magát. A magyarországi alapítvány 1992-ben alakult meg. A segélyszervezet 2014-ben 19 országban több mint 300,000 embernek segített könnyebbé tenni a mindennapokat. Egyedül maradt idős emberek, menekültek, hátrányos helyzetű gyermekek, folyó- és tiszta víz nélkül élő emberek mind a Dorcas célcsoportjába tartoznak.
Web: www.dorcas.org
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek