A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Bródy János koncert „Ne várd a májust”
2010. február 27. (19:30)
Bródy János koncert „Ne várd a májust”Bródy János az elsők között adott nagy sikerű koncertet a Művészetek Palotájában 2005-ben, bár az első fellépéseit bizonyosan nem a Müpában tartotta. Azóta több évtized eltelt és most újra eljött az ideje, hogy ebben a nagyszerű hangversenyteremben szolid, akusztikus hangszerelésben szólaljanak meg a Mester jól ismert régi és újabb dalai, melyek közül néhánynak ez lesz az ősbemutatója. Bródy János egyébként sem arról híres, hogy hangjával döngeti a falakat, inkább ironikus és érzelmes dalokba foglalt életbölcsessége, személyiségének sajátos ereje teszi őt vonzóvá az egyedi és megismételhetetlen színpadi fellépéseken. A 60-as évek legendás dalainak szerzője, az „István, a király" rockopera szövegének írója a hatvanas éveiben is örökérvényű és maradandó értékek képviselője; azok számára is, akik most hallják először, és remélhetően nem utoljára. Nem ismert előadóJegyárak Nem ismert
Regisztrátor Interticket
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Koncert ·Alig pár hét, és Gordon Matthew Thomas Sumner ismét Magyarországra jön! Hogy ez így nem mond nekünk semmit? Ez csak azért lehet, mert az említett hosszúnevű urat világ ... tovább olvasás
2012/05/23
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!
A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás 2012/05/21
Itthon ·Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később ... tovább olvasás
2012/05/21
|

