Budapest 2016. Nov. 06. (18:00)

Budapest Bár koncert


Budapest Bár koncert

Kitűnő zenekar, fantasztikus egyéniségű énekesek és nagyszerű dalok – mára elmondhatjuk, hogy a Budapest Bár megváltoztatta a véleményünket arról, hogy hogyan szólal meg egy cigányzenekar. A Budapest Bár igazi szuperb(r)and lett, minden koncertjük igazi felüdülés és zenei élmény egyben.

A Budapest Bárt Farkas Róbert alapította és vezeti. Eredeti szándéka az volt, hogy a új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életbentartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Az együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált – számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Korok, kultúrák és generációk találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt.

Nem álltak meg azonban azoknál a daloknál, amelyek illeszkednek egy cigányzenekar repertoárjához. A régi kuplék, filmdalok és slágerek után tovább haladtak korban és tovább feszegetik a cigányzenekari hangzás határait. Aki volt mostanában a zenekar koncertjein, hallhatta, hogy a zenekar a 20-as 30-as évekhez fűződő rajongása mellett egyre többször nyúl a közelmúlt emblematikus rock- és pop slágereihez. Feldogoztak Tom Waits, Simon and Garfunkel, Nick Cave, LGT, David Bowie számokat, sőt, Queent is. Valljuk be, nem nagyon hallottuk még cimbalmon ezeket a dalokat.

A Budapest Bár élete igazán eseménydús és sokszínű. A legutóbbi lemezekkel megújult a repertoárjuk, tavaly közel száz teltházas koncertet adtak Budapesten és vidéken, és több koncertet adtak külföldön is. Tavaly elkészítettek egy műsort  a híres szövegíró, G.Dénes György emlékére, amelyet a Városmajori Szabadtéri Színpadon is bemutattak. A zenekar az idén is a repertoár jelentős frissítésére készül: visszanyúlnak régi dalokhoz is, de szemeznek a közelmúlt kedvelt számaiból is.

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)

Énekesek: Behumi Dóri, Rutkai Bori, Frenk és Mező Misi.

www.budapestbar.hu

www.facebook.com/budapestbarband

www.youtube.com/budapestbar

https://instagram.com/budapest_bar

https://twitter.com/budapestbar

https://www.tumblr.com/blog/budapestbarband

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek