Budapest 2016. Mar. 06. (19:00)

Budapest Bár


Budapest Bár

A zenekar a megszokott repertoáron kívül újdonságokkal is készül erre a koncertre: áprilisban megjelenő új lemezükből is ízelítőt adnak.

Az új dalok ismét kitágítják a Budapest Bár által már eddig is feszegetett határokat. Egyelőre egy dolgot árultak el a készülő lemezzel kapcsolatban: a tavaszt jó hangulatú, pörgős, táncos számokkal köszöntik majd.

A koncerten fellépnek:
Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd, Kisvári Ferenc, Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László.

A Budapest Bár igazán eseménydús és sikeres évet zárt 2013-ban. Közel 100 hazai, és 30 külföldi koncertet adtak. Itthon telt házas koncertjeiken örvendeztették a közönséget. Fellépői voltak a Prima Primissima gálának, több konferenciának, bálnak és estélynek.
Turnéztak Brazíliában, az Egyesült Államokban, Törökországban, játszottak Londonban, Berlinben, Kassán, Lendván, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Tusnádfürdőn, Bécsben és Párizsban. Párizsban a 27. UNESCO Közgyűlés hivatalos megnyitóján szerepelt a zenekar, Törökországban pedig a magyar nemzeti ünnep alkalmából ismerte meg őket a török közönség.

Szerdán tavasz lesz című, Fényes Szabolcs tiszteletére készült lemezük a Nők Lapja és a Best mellékleteként közel 20000 példányban fogyott el.
Míg 2013-ban az előző évek munkájának babérjait „aratták le”, 2014 a megújulás, az újdonságok éve lesz. Két lemezzel is készülnek: az egyik tavasszal, a másik ősszel jelenik meg, és egymás összetartozó párjai lesznek. A tavaszi vidám, az őszi borongósabb hangulatú lesz. Aki volt mostanában a koncertjeiken, hallhatta, hogy a zenekar a '20-as '30-as évekhez fűződő rajongása mellett egyre többször nyúl a közelmúlt emblematikus rock- és pop slágereihez. Feldogoztak Tom Waits, Simon and Garfunkel, Nick Cave, LGT, Kispál és a Borz számokat, sőt, Depeche Mode-ot is.

A régmúlt és a közelmúlt keverékét lehet majd az új lemezeken hallani, még merészebben, sőt, néha elektronikával fűszerezve. Tervezik azt is, hogy a színpadi produkciójukat megújítják – színházi rendezővel dolgoznak majd azon, hogy koncertjeik látványosabbak legyenek.

www.budapestbar.hu
www.facebook.com/budapestbarband
www.youtube.com/budapestbar

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek