koncert.hu
hirdetés
A kereső használata

A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN
A keresést az X megnyovásával vagy a mezőből kikattintással szakíthatod meg.
A kereső maximum 15 találatot jelenít meg, amennyiben több találatot kapsz szűkítsd a feltételeket például: mága zoltán jövőre

Budapest Klezmer Band Koncertje (esőnap: július 7.)
2010. július 06. (20:30)
Buy

Budapest Klezmer Band Koncertje (esőnap: július 7.)

Budapest » Hilton Dominikánus Udvar • 2010. július 06. (20:30)


Kevés olyan zenekar működik hazánkban, amelyik olyan stiláris következetességgel dolgozik alakulásától napjainkig, mint a Budapest Klezmer Band.
Még kevesebb azon együttesek száma, melyek a saját zenei albumaik magas színvonalú elkészítése, a folyamatos hazai és a külhoni koncertezés mellett olyan széles területét laknák be a társművészetnek, mint ahogy azt a Budapest Klezmer Band teszi - a balettől a musicalig, a hagyományőrző dokumentumfilmtől a soknemzetiségű játékfilmig.
A Budapest Klezmer Band többnyire zenei átiratokat játszik, amelyeknek hangszerelője, feldolgozója az együttes munkácsi származású alapítója és vezetője, a zongorista-zeneszerző: Jávori Ferenc.
Az együttes Európában és Amerikában egyaránt ismert és népszerű - a Lille-i Operától, Párizson, Amszterdamon, Veronán, Bécsen, Genován át - már működésük első öt évében kontinensünk legkedveltebb koncertzenekarai közé kerültek, és 1998-tól rendszeressé váltak a zenekar Egyesült Államokbeli fellépései is - a Princeton Egyetem aulájától Washingtonig, a Beverly Hilton báltermétől az alabamai Birminghamig.
Az elmúlt években óriási sikerrel játszottak Helsinkiben, Zürichben, Bolzanoban, Rómában, Stockholmban, Münchenben, Pozsonyban és több alkalommal Londonban is.
A hagyományokból építkező zsidó zene jeles képviselői ők, de egyben a magyar kultúra elhivatott követei is. Sikerük, nemzetközi rangjuk Magyarország dicsősége is, mindannyiunké.
Az együttes - kilépve szűkebb zenei környezetéből - több alkalommal is rendkívüli sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot.
Kerényi Imre rendező felkérésére évek óta saját feldolgozásukban játsszák a Madách Színházban a Hegedűs a háztetőn című világsikerű musicalt.
A Győri Balettel készített közös produkciójukban, a „Purim, avagy a sorsvetés" című táncműben, a színpadi előadás részvevőiként adják elő Jávori Ferenc kompozícióit. A „Purim" rövid idő alatt nemzetközi hírű előadás lett, szerepeltek vele Hollandiában, Németországban, Angliában, Svédországban, Szlovákiában, Finnországban, Dániában, Olaszországban és az Egyesült Államokban - mindenhol óriási sikerrel.
A Budapest Klezmer Band egybeötvözte a klezmer muzsikát a klasszikus zenével, amikor a Liszt Ferenc Kamarazenekar felkérésére „Klezmer szvit" címmel tíz tételes művet alkottak a két zenekar együttes megszólaltatására. Jávori művét a Dohány utcai Zsinagógában mutatták be 1999-ben, azóta minden évben előadják a Zeneművészeti Egyetemen is. A darabból CD felvétel készült a Magyar Rádióban.
A Budapest Klezmer Band több sikeres előadásban is részt vett, melyek közül kiemelkedik a világ első klezmer musicalje, a Menyasszonytánc, melynek zenéjét szintén Jávori Ferenc írta. Jellemző a nagy sikerre, hogy két év alatt több, mint 150 előadást játszottak a darabból, zsúfolt nézőtér előtt.
2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Band-nek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért. Az együttes főleg Európában, Izraelben és Észak Amerikában turnézott.

Az együttes tagjai:
Jávori Ferenc (alapító, az együttes vezetője, zeneszerző, hangszerelő) - zongora, ének
Gazda Bence - hegedű, ének
Kohán István - klarinét
Nagy Anna - harmonika
Tamás Gábor - harsona, ének
Kiss Gábor - nagybőgő
Végh Balázs - dob, ütőhangszerek

Hilton Dominikánus Udvar

Budapest
Hess András tér 1-3.

Budapest Klezmer Band

HUN
0 rajongó
Jegyárak
Nem ismert
Regisztrátor
Interticket
új hozzászólás
ott leszek!
kedvenceimhez
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
ápr
16
19:00
0
jún
20
20:30
0
júl
06
20:30
0
júl
08
20:30
0
júl
13
20:30
0
júl
15
20:30
0
júl
20
20:30
0
júl
22
20:30
0
aug
04
20:30
0
aug
16
20:30
0
szept
05
19:00
0
dec
14
15:30
0
dec
14
20:00
0
márc
26
19:00
0
máj
08
20:00
0
máj
16
19:00
0
júl
18
20:30
0
júl
18
20:30
0
júl
26
20:30
0
júl
29
20:00
0
E-mail
Jelszó
bejelentkezve marad
MILYET?
Bármilyet
MIKOR?
Bármikor
HOL?
Bárhol
hirdetés
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz!


Hírek
 
Koncert ·Alig pár hét, és Gordon Matthew Thomas Sumner ismét Magyarországra jön! Hogy ez így nem mond nekünk semmit? Ez csak azért lehet, mert az említett hosszúnevű urat világ ... tovább olvasás
2012/05/23
 
Itthon ·Játssz velünk, és nyerj jegyet a nyár első fesztiváljára!

A helyes válaszadók között 3 darab napijegyet sorsolunk ki a Pannónia Fesztiválra (2012. május 24 ... tovább olvasás
2012/05/21
 
Itthon ·Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később ... tovább olvasás
2012/05/21
hirdetés
ÚJ KONCERTEK
Pannónia Fesztivál 4. nap
május 27.
Szántódpuszta
Pannónia Fesztivál 3. nap
május 26.
Szántódpuszta
Pannónia Fesztivál 2.nap
május 25.
Szántódpuszta
Pannónia Fesztivál 1. nap
május 24.
Szántódpuszta
Nikolai Ivanov és az OM
május 30.
Dürer Kert
összes koncert
ÚJ KOMMENT
ollo
2012-04-15 19:16
Szégyen és gyalázat!
Azért váltottunk jegyet kedvesemmel, hogy Beethoven zenéjében gyönyörködjünk és élvezzük azt egy szép vasárnap délelőttön. Ehhez képest ez a felfúvalkodott Hollerung Gábor extra (számunkra nem volt egyértelmű, hogy ez a program része) 1 órás eszmefuttatásával mindent megtett, hogy Beethoven megutáljuk, őt és zenei eszközeit kifigurázva, annak érdemeit lekicsinyítve, maga szakmai rátermettségét viszont maximálisan túllihegve. Mélységesen felháborító volt a produkció, hiába LIsz Ferent díjas karmester, zenei öröksége mégsem említhető egy lapon Beethoven dallamaival. Egy ripacs benyomását keltette, aki öncélú módon saját egóját pumpálta egy órán keresztül és azon túl. Szégyellje magát!
Abesszin
2012-04-13 12:45
Eladó 3 db koncertjegy a holnapi koncertre!
Sajnos lebetegedett a nagylányom így nem tudunk elmenni pedig nagyon készültünk rá!!
Személyes átadás:
mai napon Budapest XI. kerület (Karolina út leginkább) kb 18 óráig vagy este Tát-Kertváros
Ár: 4.800 Ft / 3 db
Egyben szeretném eladni!!!
Érd: abesszin@gmail.com
TheProdigy
2012-03-27 17:44
Sziasztok! Szeretném megkérdezni hogy hol vagy hogyan lehet a jegy árakról érdeklődni??!! Előre is köszi mkinek!
renny07
2012-01-05 00:19
Megkérdezném, hogy megvan még a jegy, azt mondjuk (nem mellékesen) kérdezném, hogy milyen típusú, mert nekem álló kellene)
Köszi előre is!
szicsu
2012-01-04 05:14
Várom nagyona koncertet nekem no1...............a hsonló zenék leköteleznek
összes fórum
Az oldalt a Koncert.hu Kft üzemelteti. Minden jog fenntartva! Koncert.hu 2010
Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | Médiaajánlat | Kapcsolat | Hibát talált? Írjon!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika