Budapest 2014. May. 12. (20:00)

Carl Palmer - ELP Legacy


Carl Palmer - ELP Legacy

Carl Palmer
ELP Legacy

Carl Palmer a nagy rock-generáció legfiatalabb dobosai közé tartozik. A brit zenész már 15 évesen profi zenekarban játszott, és mindössze 20 éves volt, amikor a Nice szintetizátorvirtuóza, az akkor már igazi nagyágyúnak számító Keith Emerson hívta zenélni. A King Crimson első énekes-gitárosa, Greg Lake csatlakozásával született meg az Emerson, Lake and Palmer nevű trió, amelyet a korabeli sajtó már megalakulásának pillanatában supergroupnak kiáltott ki. A három fiatalember rá is szolgált e titulusra: az első fellépésük után - mely az Isle Of Wight fesztiválon volt, több mint félmillió ember előtt - egy csapásra világhírűvé váltak, és 1970-ben megjelent első albumuk, majd az azt követő Tarkus című lemezük elmaradhatatlan darabja minden progrock kedvelő lemezgyűjteményének. Harmadik kiadványuk, mely Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjának rock-átirata, egyértelműen része a kortárs magaskultúrának. 

Emerson, Lake és Palmer 1979-ig zenélt együtt. Palmer ezt követően először saját zenekarral próbálkozott, majd egy másik szupercsapatban, az Asiában folytatta, egészen 1991-ig, amikor az ELP újjáalakult, és a Black Moon albuma után majd' egy éves világkörüli turnéra indult. E második korszak végül 1998-ig tartott: egy újabb lemez és számtalan koncert után a három zenész útjai ismét elváltak. Az ELP lemezek persze mind a mai napig jól fogynak: idén jelent meg a legendás első fellépés felvételét tartalmazó DVD, Birth of a Band: Isle Of Wight Festival címen. 

Carl Palmer ma már nem egyszerűen a "P az ELP-ből", hiszen elképesztő gyorsaságával és mesteri dobolási technikájával szólóban is képes lázba hozni a rock rajongóit. Így ma is ott találjuk a kortárs rock élmezőnyében, és harminc évvel azután, hogy bemutatkozott a zenerajongók előtt, továbbra is ő "a dobosok dobosa". A civilben közvetlen, vidám brit úriember rendkívül komollyá és precízzé válik, amint beül dobfelszerelése mögé. Ami amúgy nem a színpad hátterében áll - ahogy megszokhattuk -, hanem a közönség orra előtt foglal helyet: Palmer ugyanis nem csak dobol koncert közben, hanem színészként is játszik.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek