Budapest 2016. Mar. 11. (20:00)

Cécile McLorin Salvant - Jazzműhely


Cécile McLorin Salvant - Jazzműhely

Cécile McLorin Salvant már megjelenésével felkelti közönsége figyelmét, hogy aztán újabb és újabb meglepetéseket szerezzen hallgatóságának spontán választott zenei megoldásaival, intelligenciájával, humorával és elbűvölő színpadi jelenlétével. Jazzel, blueszal, esetenként folkkal átitatott zenéjébe néhol a klasszikus műveltségéből származó elemeket is csempész, hangját mindig tökéletesen használja, dalszövegeit teljes átéléssel adja elő, így válik üzenete hitelessé. 
A haiti és francia szülők gyermekeként Miamiban született Salvant már ötévesen zongorázni tanult, nyolcévesen kezdte klasszikus énektanulmányait, amelyeket később Franciaországban tökéletesített barokk zenei és improvizációs stúdiumok hozzáadásával. Innen származik lenyűgöző sokoldalúsága. A jazz híres vokalistái közül Sarah Vaughan, Billie Holiday és Bessie Smith gyakorolta rá a legmélyebb hatást, de művészete Ella Fitzgerald emlékét is felidézi. 
Az idén huszonhét éves énekesnő 2010-ben adta ki első szólóalbumát, majd ugyanebben az évben megnyerte a kiemelkedő presztízsű Thelonious Monk Nemzetközi Jazzversenyt, így rövidesen elkészíthette WomanChild című következő lemezét, amelyet Grammy-díjra jelöltek a legjobb vokális jazzalbum kategóriájában. Úgy tűnik, Salvant nem tud hibázni, mert For One to Love című 2015-ös albuma, melyen már öt eredeti szerzemény található a számára testhez álló örökzöldek mellett, ismét Grammy-várományos. Müpa-beli koncertjén ebből az erős nőket dicsőítő anyagból is válogat a világ élvonalába tartozó ritmusszekciója kíséretével.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek