Budapest 2014. Sep. 18. (00:30)

Dévényi Tibor koncert


Dévényi Tibor koncert
BME Egyetemi Napok 2014 (OTP Nagyszínpad)

Szemeszter nyitás, ahogyan kell


Ki mondta, hogy ősszel nincsenek igazi jó fesztiválok? Az illető mellényúlt és ennek igen vaskos bizonyítéka egy igazán fergeteges és finoman szólva sem kis szabású buli, a BME Egyetemi Napok - alias BME Fesztivál - Budapesten.

A félév nyitás 2007 óta már igazán édes a Műgyetemen, ugyanis azóta várja a hallgatókat  - és persze bárkit - a rendezvény ínyenceknek is kielégítő programokkal és nem mellékesen a már épp hiányolni kezdett fesztiválhangulattal.

Mint ahogy az lenni szokott, a jó rendezvények szép lassan terjeszkedni kezdenek és nem történt ez másképp a BME Egyetemi Napokkal sem. 2010-ben már egy szép tágas helyszínen, a Petőfi híd budai lábánál a budai Infopark területére került, igazi érettfesztiválhoz méltó helyszínekkel. Az pedig, hogy meg sikerül-e megtölteni ezt a helyszínt bulizókkal…? Ez nem kérdés!

OTP Nagyszínpad
9. 16. 9. 17. 9. 18.
19:30 – Belga 19:30 – Ganxsta Zolee és a Kartel 19:30 – Ivan & the Parazol
21:00 – Brains 21:00 – Kowalsky meg a Vega 21:00 – Vad Fruttik
23:00 – Sigma (UK) >>> 23:00 – Majka & Curtis 23:00 – HS7
00:30 – Drum & DJ feat. SirReal, KRSa and Lomex 00:30 – Julia Carpenter 00:30 – Dévényi Tibi Bácsi
02:00 – Edo Denova 02:00 – The Twins 02:00 – Laci Bácsi Mulatója
     
Kalinka Stage
9. 16. 9. 17. 9. 18.
18:00 – The ÉpGép All Stars 18:00 – Vallvadír 18:00 – 2 Joints
20:30 – Headbengs 20:30 – New Level Empire 20:30 – Kozmix
22:00 – Strikers 22:00 – Halott Pénz 22:00 – Cetli
23:30 – Magic Cats Rockabilly Trio 23:30 – Cloud 9+ 23:30 – Kis Grófo
01:00 – Endy 01:00 – Jabin 01:00 – Gyurex
02:30 – Dj BB 02:30 – Electric Shock Duo 02:30 – Bassment Dj’s

 
Diák bérlet: 3.499 Ft (bármilyen érvényes diákigazolvánnyal)
Bérlet: 4.499 Ft 
Diák napijegy: 1.999 Ft (bármilyen érvényes diákigazolvánnyal)
Napijegy: 2.999 Ft
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek