Budapest 2015. Nov. 10. (20:00)

Djabe - Forward lemezbemutató koncert


Djabe - Forward lemezbemutató koncert

A Djabe 2015-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az Arany Zsiráf- és eMeRTon-díjas zenekar eddig a világ negyvenkét országában lépett fel sikerrel. Itthon a fúziós jazz/világzene műfaj egyik első számú képviselőjének számít. 2014-ben pályafutása legjobb albumát készítette el Forward címmel. 

Régóta szerettek volna olyan zeneanyagot komponálni és felvenni, melyben szimfonikus zenekarral dolgoznak. A 2013-ban kezdődött együttműködés eredményeként a Forwardon a Miskolci Szimfonikus Zenekar muzsikusai kiemelt szerepet kaptak. A közös munka nyomán a Djabétól megszokott, egyedi hangzású, ezúttal klasszikus és crossover jegyeket is magán hordozó, világszínvonalú album született. A zenekari részeket az anyag nagyobb részét jegyző Barabás Tamás komponálta, a hangszereléseket Kovács Zoltán készítette.

A lemezbemutató koncerten megcsodálhatjuk Malik Mansurov bakui tarművész zseniális játékát. A tar ősi azerbajdzsáni hangszer, melyet a gitár egyik autentikus változataként is felfoghatunk. A Djabéval rendszeresen dolgozó Steve Hackett azt nyilatkozta Mansurovról, hogy játéka olyan, mintha John McLaughlint ötvöznénk Ravi Shankarral.
 

Közreműködők:

Barabás Tamás - basszusgitár
Banai Szilárd - dobok
Égerházi Attila - gitár, ütőhangszerek
Kovács Ferenc - trombita, hegedű, ének
Kovács Zoltán - billentyűs hangszerek

Vendég:

Malik Mansurov - tar

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek