"Azoknak, akik nem tudják: minden igaz, amit Dresch Mihályról írni szoktak. Hogy igazi hős, hogy két évtizede járja a maga útját, hogy úgy rakja össze a magyar népi és bartóki hagyományt a legmagasabb színvonalú jazzel, mintha a Village Vanguard Mérában lenne" (Quart.hu)
"Nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniamozgását és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel, akinél e két egymástól távoli világ ennyire míves és természetes egységet alkotna.
Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana. Dresch Mihály számára az elmúlt harmincöt évben a zenélés persze mindig is személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek. S az egykor őt negligáló szakma ma már fejet hajt előtte, mutatja például a nemrég odaítélt, életműdíjnak is tekinthető Szabó Gábor-díj"(Jávorszky Béla Szilárd)
Szólj hozzá!