Budapest 2017. Mar. 20. (19:30)

EAR Együttes


EAR Együttes

Az EAR Együttes elektroakusztikus hangversenye. Művészeti vezető: Sugár Miklós.

Az EAR Együttes egyesületi formában 1991 tavaszán jött létre azzal a céllal, hogy meghonosítson egy új műfajt Magyarországon, az akusztikus, és az elektroakusztikus hangszerek, zenei eszközök együttműködését, a kortárs zene legújabb területén.

Ilyen típusú együttes külföldön már igen sok létezik, nálunk azonban a műfaj alapjait is meg kellett teremteni. "Saját" szerzőik mellett jónéhány más komponistát is sikerült megnyerniük e műfaj számára, készült darab az EAR részére pl. Dubrovay László, Láng István, Mandel Róbert, Sári József, Sáry László, Tihanyi László műhelyében, de előadtak olyan szerzőktől is darabokat, melyeket eredetileg nem nekik írtak, ám műfajilag azok az elképzelésükhöz tartoznak. Így elhangzott koncertjeiken Jeney Zoltán, Vidovszky László, Patachich Iván, Pongrácz Zoltán és mások kompozíciója is, ezenkívül a legfiatalabb generáció komponisái is megjelentek hangversenyeiken, mint Varga Judit, Gryllus Samu, Bolcsó Bálint és mások. Az együttes számára eddig 36 zeneszerző több mint 230 kompozíciót írt - az EAR együttes felkérésére írták az elmúlt években a legtöbb kortárs zenei kompozíciót.

A magyar zeneszerzés alkotásain kívül nagy hangsúlyt fektetnek a külföldi művek felkutatására-bemutatására, aminek nagyon jó lehetőséget teremtett a hatszor, 1997 és 2005 között megrendezett Sárvári elektroakusztikus zenei találkozó, az ISMEAM, a Magyar Rádió HEAR stúdiója rendezésében. 

2007-ben az EAR együttes teljesen önálló életbe kezdett, mivel a Magyar Rádióban 33 év után megszüntették az elektronikus zenei stúdiót.

Az eddig játszott külföldi szerzők többek közt Jean-Claude Risset (F), James Giroudon (F), Wayne Siegel (USA), Joao Mendes (Br), Francois Dhomont (CND), Joseph Waters (USA), Hector Fiore (RA), Atau Tanaka (J), David Keane (USA), Tamás Ungváry (A), Wolfgang Seierl (A), Joao Pedro Oliveira (P), Igor Lintz-Maues (A), Fabio Cifariello Ciardi (I), Andres Levin-Richter (E), Rodrogo Sigal (MEX), Martin Parker (GB), Koji Asano (J), Joseph Maria Guix (E), Rodney Oakes (USA), Simon Vincent (GB), Jep Nuix (E), Gabriel Brncic (E), James Dashow (USA), Diego Minchiacci (I), Alain Basso (F), Mauricio Kagel (Arg).

Nevükből (EAR = electroacoustic research) az is következik, hogy a műhelymunka-hangversenyrészvétel mellett majdhogynem legfontosabb célunk a kutatás, a hangszerek, az elektronika, az akusztika új kapcsolatainak keresése és a kompozíciókban való felhasználása. Ebben a tevékenységünkben is szorosan kapcsolódunk a Magyar Rádió elektroakusztikus zenei stúdiójához , s szeretnénk a legújabb nemzetközi eredményekkel is megismerkedni és azokat Magyarországon is bemutatni. 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek