Budapest 2014. May. 22. (19:00)

Élesben - a Zeneszerzés Tanszék I.


Élesben - a Zeneszerzés Tanszék I.
Lustyik Ákos:
A boldog herceg (zenés darab)
Mátyássy Szabolcs:
A csalogány és a rózsa (kamaraopera egy felvonásban)
 
Közreműködnek: a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves színészhallgatói és a Zeneakadémia kortárszenei együtteseOsztályvezető tanárok: Tallér Zsófia és Fekete Gyula (zeneszerzés); Forgács Péter, Hegedűs D. Géza, Marton László (színészosztály)

A 19. századot megelőzően nem létezett zene, amit ne az „alkalmazott zeneszerzés” kategóriája alá sorolhatnánk. Palestrina, Bach vagy Mozart nem az ihletre vártak, hanem a megrendelésre. Ami természetesen nem jelenti, hogy megrendelésre írott kompozícióik ne lettek volna ihletettek. A Zeneakadémián 2011-ben elindult alkalmazott zeneszerzés szakirány célja, hogy azok, akik hasonló szellemben – bár az új technikai igényeknek megfelelően – komponálnának, vagyis a zeneszerzésre alkalmazott művészetként is tekintenek, egyetemi szinten mélyülhessenek el ezen a területen. Mivel az alkalmazott zeneszerzés egyik legfontosabb terepe a színház-, illetve filmművészet, a Zeneszerzés Tanszék szoros kapcsolatot alakított ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Az együttműködés legfrissebb gyümölcse az a két este, amelynek során a két intézmény közös produkciójában a Zeneszerzés Tanszék hallgatóinak zenés színpadi darabjai kerülnek színre a Solti Teremben énekes és színész növendékek előadásában. Az első estén két Oscar Wilde feldolgozás lesz látható: Lustyik Ákos zenés színházi darabja, A boldog herceg és Mátyássy Szabolcs kamaraoperája Szöllősi Barnabás librettója alapján: A csalogány és a rózsa. A második este programja a 109. oldalon olvasható.

 

Rendezők:Zeneakadémia KoncertközpontSzínház- és Filmművészeti Egyetem

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek