Budapest 2015. Feb. 28. (20:00)

Erdélyi zenészek klubja


Erdélyi zenészek klubja

 ERDÉLYI ZENÉSZEK KLUBJA - VENDÉG: SZILÁGYI ANNA

Havonta egyszer az erdélyi zenészek mindenkit, mint anno Erdélyben, szívesen látnak és hívnak.

 

 „Szétszóródtunk, de ismét találkozni akarunk.” 
Havonta egyszer az erdélyi zenészek mindenkit, mint anno Erdélyben, szívesen látnak és hívnak.

 

Muzsikál az Erdélyi zenészek állandó zenekara: Major Levente, Szász József, Szász Lőrinc (Üsztürü), Papp István „Gázsa” (Gázsa Együttes), Kelemen László (Bodzafa, Ökrös), Pávai István (Barozda)

 


Az erdélyi táncházmozgalom a magyarországi ötlet átültetésével jött létre, két lényeges különbséggel: Ceausescu kommunista diktatúrájának sötét árnyékában és az akkori kulturális elzártságban utóvirágzó paraszti kultúra világítótornyának tövében született meg. Akkor még igazi lakodalmakban, igazi nagy prímások játszottak, és a székiek sem csak Kányádi halhatatlanná lett versében táncoltak „fekete-pirosban” a kolozsvári Posta téren. És, bár a szeku azonnal kitüntetett figyelmével, mégis, kerültünk legyen bárhova a világban, életünk meghatározó élménye lett az akkori „táncházas” lét.


Rendszeres adatközlő vendégek: Czilika Gyula, Harlet Ioan „Nucu”, Hodorog András, Csiszár Aladár, ifj. Neti Sándor, Kodoba Florin

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek