Budapest 2015. Oct. 30. (19:00)

Faludi Judit - Csellóvarázs


Faludi Judit - Csellóvarázs

Koncerteken a klasszikus cselló irodalom legkiválóbb gyöngyszemei csendülnek fel. Mint például: Vivaldi, Mozart, Fauré, Csajkovszkij, és emellett filmzenéket és világslágereket is hallhatunk a művésznőtől.

FALUDI JUDIT Liszt-díjas csellóművész 1968-ban született Budapesten és kilenc évesen kezd csellózni.

A budapesti Bartók Béla Konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gordonka tanszakán, Onczay Csaba irányításával tanult tovább.

1993-ban diplomázott. Egyetemi évei alatt a Magyar Állami Operaház zenekarában játszott egészen 1997-ig, emellett tagja a Magyar Virtuózok Kamarazenekarnak.

1998-ban kezdte meg szóló- és kamarazenei pályafutását és azóta is állandó résztvevője a magyar zenei életnek. Rendszeresen fellép a budapesti Zeneakadémián, az Országház Kupolatermében és a Magyar Rádió Márványtermében.

2005-ben a Magyar Rádió „A hét muzsikusává” választotta.

2007 márciusában az Indiában megrendezett Magyar Napok hangversenyeinek szólistája volt.

2007 novemberében Budapesten, a Dohány utcai Zsinagógában háromezer ember előtt koncertezett, mellyel ismét elnyerte a Magyar Rádió „A hét muzsikusa” címét.

2008 januárjában Szenthelyi Miklós hegedűművésszel adott Kodály-hangversenyt a Kairói Operaházban.

2008 őszén az Egyesült Államokban, 2009 januárjában Japánban koncertezett.

2009 március 15. alkalmából Liszt Ferenc -díjjal tüntették ki.
Liszt Ferenc Díj Liszt Ferenc Díj

Mesterhangszerét a híres olasz hangszerész, Gagliano, a 18. században készítette.

Vannak olyan zenészek, akiknek a művészet, a hivatásuk uralja életüket, és nem tudnak, vagy nem is akarnak mással törődni, körülöttük a család csupán háttérben levő, kötelező díszlet. És akadnak olyan muzsikusok is, akiknek a család és a művészet egyenrangú, nélkülözhetetlen kellék a boldogsághoz, a teljes élethez. Faludi Judit csellóművész bebizonyította, hogy össze lehet hangolni a művészi pályát a családi élettel, persze csakis akkor, ha férj és feleség ugyanúgy akarja, és az időbeosztás, valamint az egymásra figyelés művészetét is gyakorolják.

2008. augusztus 20-án Faludi Judit megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést.

2001 óta rendszeresen koncertezem a budapesti Zeneakadémián,a Parlament kupolatermében és a Magyar Rádióban.
Kiemelkedő koncertjeim közül felsorolnék néhányat: 

2005-ben és 2006-ban is játszottam a Zsidó nyári Fesztiválon.

2005 májusában a Művészetek Palotájában ,a Nemzeti hangversenyteremben BRAHMS: a-moll kettősversenyét Szenthelyi Miklós hegedűművésszel

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon 2007 márciusában.

2007 novemberében a Dohány utcai Zsinagógában a zsidó- keresztény összefogás hangversenyén 2800 hallgató előtt.

2008 februárjában A Csajkovszkíj Maratonon a Müpában

2008 tavaszán jelent meg az első dupla CD-m.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek