Agota Kristof: Az analfabéta
Önéletrajz dalban és mondatokban-Falusi Mariann előadásában
Agota Kristof? Kristóf Ágota? Ágota? Kristóf? Hogyan történhet meg egy magyar íróval, hogy a nevét látva a magyar olvasó még a nemét illetően is bizonytalankodik? Hogyan történhet meg egy magyar íróval, hogy közé és a szövegei közé egy fordítót is be kell iktatnia a magyar olvasónak? Hát hol élünk? És mikor?
Itt élünk, ahol szoktunk, és most, meg tegnap, a 20. század második felében, amikor az apák börtönben ültek, a gyerekek internátusban éltek vagy túléltek. Amikor a forradalom után megnyílt a határ, szaladtak a boldogabb élet után. A menekülés azonban nem a letelepedéssel ér véget. Kristóf Ágota, aki négyévesen már olvasott, huszonegy évesen, Agota Kristofként megint analfabéta lett, aki nem ismer rá a francia szavakra. És ennek már soha nem lesz vége, hiába kezd el franciául írni, hiába lesz francia írónő, mindig ott a szótár az íróasztalán. Van e a szó végén? Van az o-n egy olyan kis háztető?
Ki lehet ezt bírni? Ha ír az ember, mindent ki lehet bírni. Talán ha énekel, akkor is.
A szerző 21 éves volt, amikor 1956 végén, a forradalom leverése után egy kisgyerekkel a karján a zöldhatáron keresztül elhagyta hazáját, végül Svájcban telepedett le. Második férjével és az új házasságából származó gyerekeivel már franciául beszélt.
Verseit magyarul írta, de történeteit, néhány kísérlettől eltekintve, franciául.
Ahhoz, hogy francia nyelvű író lehessen, újra kellett tanulnia az olvasást, mint egy analfabétának. Szimbolikus történetek a kötet írásai: eljutunk attól a stabil értékrendtől, hogy mindenki magyarul, tehát „érthető nyelven” beszél, addig, hogy a kivándorlónak, az alkotónak új nyelvet kell elsajátítania, mint egy tudatlannak, mint egy analfabétának, ahhoz, hogy létezni tudjon a világban.
A kényszerű menekülés, az önként vállalt száműzetés krónikája. Az analfabéta jelenleg is aktuális témákat feszeget, szól asszimiláció és a gyökértelenség problémaköréről; az identitás, az országhatárok, a nyelv, és a művészet kapcsolatáról. Részlet Petőcz András tanulmányából.
Támogató: Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság.
Szólj hozzá!